Új tagokat vár soraiba a Pápa Városi Polgárőrség


2018-07-10 17:51:58  | cikk: HuHa  | 


Új tagokat vár soraiba a Pápa Városi Polgárőrség főképe
Aktív, a településünkért tenni akaró tagokat vár soraiba a Pápa Városi Polgárőrség - mondta el hírportálunknak Barcza László, a civil közösség elnöke. A polgárőrök önkéntesként, díjazás nélkül végzik tevékenységüket, szolgálatukat szabadidejükben vállalják, ezért is nemes cselekedet, amit tesznek.
-A polgárőrök tevékenysége sokszínű, változatos, de minden feladatunk célja, hogy a város közbiztonságát erősítsük, közreműködjünk a rend fenntartásában, a bűncselekmények megelőzésében - fogalmazott.
A polgárőrök rendszeresen részt vesznek a városi kisebb-nagyobb rendezvények biztosításában, önálló járőrszolgálatot adnak akár a belvárosban, akár a peremterületeken vagy a hegyekben és gyakran járőröznek a rendőrség munkatársaival. Vannak állandó felkéréseik, eseti megbízásaik és rendkívüli helyzetekben is számítanak rájuk. Feladatellátásuk nagyobb részét hétvégén és este teljesítik, de hétközbeni szolgálatot is ellátnak, szükség esetén, illetve, ha van rá kapacitásuk. Mivel az elmúlt időszakban csökkent a polgárőrök száma, szeretnék, ha új tagok csatlakoznának hozzájuk.
Németh Péter rendőr törzsszászlós és Barcza László polgárőr (a polgárőrség elnöke) járőrszolgálatban

-A polgárőrségnek tagja lehet minden büntetlen előéletű, 18. életévét betöltött állampolgár, aki vállalja, hogy szabadideje terhére részt vesz a munkánkban. Természetesen mindenki ideje, lehetősége szerint vállal feladatot, de legalább havi egy 8 órás szolgálatot kell adni tagjainknak. Vannak, akik a rendezvénybiztosításban tevékenykednek szívesebben, mások a járőrözést kedvelik inkább, és vannak, akik a rendőrökkel való közös szolgálatot választják. Tevékenységünk nagy részét hétvégén és esténként végezzük - magyarázta. Hozzátette, fiatalokat is szívesen fogadnak, ők az ifjú polgárőr csoportban kaphatnak feladatot, gondviselői hozzájárulással.

Barcza László, a szervezet elnöke nyolc éve polgárőr. Már budapesti lakóhelyén is gondolkodott azon, hogy csatlakozik az ottani egyesülethez, de azt nem érezte annyira magáénak. Így mikor visszaköltözött szülővárosába, első dolgai egyike volt, hogy jelentkezzen polgárőrnek.
-A többiekért való tenni akarás, a közrend és a közbiztonság iránti elkötelezettség - ez motiválja a polgárőröket leginkább. Számomra is mindig fontos volt, hogy tenni tudjak a lakóhelyemért, annak biztonságáért, szűkebb lakókörnyezetem rendjéért, a jogsértések megelőzéséért - mesélte.
A polgárőrök önálló járőrszolgálatot is adnak, gyalog vagy gépkocsival

Az elnökkel egy rendőrrel közös szolgálat során beszélgettünk, Barcza László ma éppen Németh Péter rendőr főtörzsőrmesterrel járőrözött az Erzsébetvárosban és a vasúton túli területen. A fiatal rendőr maga is a városnak ezen részén él, így körzeti megbízottként még inkább ismeri területét, az itt élőket, ezért munkája során nagyobb bizalmat tudott kialakítani a városrész lakóival. Mint mondta, gyakran polgárőr a járőrtársa, polgárőrrel közösen járják be a városrészt gyalogosan és gépkocsizó szolgálat során.
-Kollégáim nevében is mondhatom, hogy régóta nagyon jó a kapcsolatunk a Pápai Polgárőrséggel, de ez a jó együttműködés megvan megyei szinten is. Sokat segítenek a munkánkban, akár a rendezvények biztosításában, akár a járőrfeladatokban. Munkánk során rendszeresen ellenőrizzük a pénzintézeteket, a trafikokat, az állomást, reagálunk a bejelentésekre, részt veszünk a területünkön történt jogsértések felderítésében és vagyonvédelmi tanácsokkal látjuk el a városrészen élőket személyes beszélgetések keretében.
Részt vesznek a bűnmegelőzési tevékenységben, vagyonvédelmi tanácsokkal látják el a lakókat

Németh Péter körzeti megbízotti területe a város egynegyedét teszi ki, a Szent István út, Győri út, Vaszari út, Acsády út és a 83-as elkerülő határolja. Vannak frekventáltabb helyek a területen, ilyen a Rigó lakótelep, a vasútállomás és környéke, de sokat jár a városrész utcáin is.
-Állandó járőrtársam mellett gyakran polgárőrrel vagyok közös szolgálatban, nappal és éjjel is dolgozunk együtt. Tapasztalatom szerint, a lakók jó érzéssel veszik, hogy „sajátjaikat” is látják a rendőr mellett. Így van ez például az Öreghegyben, Kishegyben, Törzsökhegyben is, ahol az emberek azt látják, hogy a rendőrrel közösen ott élő ismerősük, szomszédjuk vigyázza a biztonságukat - mondta el.

Hasonlóan fogalmazott Barcza László is. Meglátása szerint a Pápai Rendőrkapitányság és a Pápa Városi Polgárőrség közötti együttműködés nagyon jó, a polgárőrök által adott szolgálati órák száma azonban kevés, minden felkérésnek nem tudnak eleget tenni, ezért is szeretnék taglétszámukat bővíteni és új polgárőröket bevonni a közbiztonsági tevékenységbe. Az elnök hozzátette, szervezetük egyre inkább igazi közösséggé is válik, egy jó, összetartó csapat van alakulóban, amihez érdemes csatlakozni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!