30 millió kisebb fejlesztésekre a kórházban


2018-07-06 15:07:08  | cikk: HuHa  | 


30 millió kisebb fejlesztésekre a kórházban főképe
A betegellátás infrastrukturális feltételeinek javítására, a gép-műszerpark fejlesztésére, humánerőforrás fejlesztésre az elmúlt 5 évben 3,6 milliárd forintot költhetett el a Gróf Esterházy Kórház, azonban az egészségügyi intézménynek vannak olyan részei, melyeknek korszerűsítésére nem volt lehetőség ezen pályázatok között. Ilyenek a mindennapi működéshez nélkülözhetetlen kiszolgáló egységek, ezekre azonban konszolidációs pályázaton és vis major pályázaton sikerült forrást szerezni, amihez a kórház saját erőforrást is biztosított. 2017-ben és az idén eddig közel 30 millió forintot fordíthattak ilyen beruházásokra - közölte a minap dr. Vörös Ibolya főigazgató. Mint mondta, a beruházások a mosodai szolgáltatást és az élelmezést érintették.
A kórház minden területén igyekeznek fejlesztéseket végrehajtani - hangsúlyozta dr. Vörös Ibolya főigazgató

A beruházások részleteiről Eck Ferenc gazdasági igazgató adott tájékoztatást a sajtó képviselőinek.
-Három fontos beruházás valósult meg kórházunkban. Tavaly 10 millió forintot nyertünk el a konszolidációs pályázaton konyhatechnológia fejlesztésre. Az új eszközök gazdasági hatékonyságunkat növelik, körülbelül 1 millió forint energiaköltséget takarítunk meg velük.
A kórház újra cserélte régi, nagy energiafelvételű hűtőkamráit, 5 db új, energiatakarékos ipari hűtőszekrényt állítottak szolgálatba, de több új konyhai gépet is vásároltak: üstöket, serpenyőket, konyhai gépeket. A fejlesztésnek köszönhetően 4 új gőzfűtésű üst, 2 gázüzemű billenőserpenyő, konyhai robotgép és mérlegek állnak az élelmezés rendelkezésére. A szükséges gépészeti és építészeti munkálatokat a kórház saját forrásból finanszírozta és saját műszaki munkatársaik közreműködésével végezték el.
Új üstök a konyhán

A vis major pályázaton elnyert közel 19 millió forintos támogatást a mosoda korszerűsítésére fordította az egészségügyi intézmény: az elöregedett és folyton javításra szoruló két mosógép mellé egy új, 70 kg-os kapacitású gőzfűtésű higiénikus mosógépet vásároltak.
-Ezekkel a fejlesztésekkel biztonságosabbá és költséghatékonyabbá tettük az ellátást - fogalmazott a gazdasági igazgató.
Mint megtudtuk, további fejlesztéseket is tervez a kórház, a pályázat kiírója már döntött további vis major támogatásról, ebből a szakrendelő liftjét cserélik ki, felújítják a szakrendelő földszintjén lévő vizesblokkokat, műtéteknél használatos betegmelegítőket vásárolnak és egy új ipari mosogatógépet szereznek be. Ezek a beruházások várhatóan az ősz végére valósulnak meg.
Eck Ferenc gazdasági igazgató az új ipari mosógépet mutatja

Dr. vörös Ibolya főigazgató hozzátette, a következő fejlesztési tervük a sterilizáló korszerűsítését célozza, a 2002-ben beüzemelt egység kapacitásbeli problémákkal küzd, de gondot okoznak az elavult gépek, berendezések is. Jelenleg a fejlesztési terv összeállítása folyik és keresik azt a pályázati lehetőséget, ami forrást biztosít a megvalósításhoz.
-Azt gondolom, ez az előre gondolkodás is a tudatos intézményvezetést, a biztonságos betegellátás szolgálatát igazolja - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón.

Képek:


Címkék: felújítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!