Erkeles kirándulás a Határtalanul program keretében


2018-06-28 14:16:17  | cikk:  | 


Erkeles kirándulás a Határtalanul program keretében főképe
2018 ápr.24-27 között a Pápai Erkkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulói a Határtalanul program keretében Szlovénia és Horvátország magyarlakta területein kirándultak.

A hetedik évfolyamról 22 diák vett részt a programban. Nekik az utazás előtt voltak előzetes feladataik. Könyvtárfoglakozás és történelmi előadás keretében hallhattak számos lényeges információt, amit totó formájában el is mélyíthettek. Ez idő alatt a három ország 1000 éves közös múltja elevenedett meg. Megjelentek a nemzetek közös hősei, történelmünk nagyjai. Kiemelt szerepet kaptak a Zrínyiek, Frangepánok, Erdődyek. Ezek a felkészítők komoly alapot adtak a kiránduláson hallottaknak, látottaknak.

Ezen kívül vállalt elemként a Petőfi Irodalmi Múzeumban voltunk Budapesten a tavaly megnyílt Arany János kiállítást megtekinteni.

Kényelmes autóbuszunk első állomása Szlovénia egyik kéttannyelvű iskolája volt Pártosfalván. Itt diákjaink nagyon szép irodalmi és zenei összeállítással örvendeztették meg a helyi diákokat, tanárokat. Cserében a kis létszámú iskola néptánc bemutatóját és pantomim előadását láthattuk. Miután ők is ÖKO iskola, mint mi, stílusosan gyümölcsöt és mézet kaptunk kóstolóba.

Szlovénia gyönyörű vidékén többek között jártunk Lendván a Bánffy-Esterházy kastélyban. Horvátországban az első állomás a Zrínyiek családi fészkében, Csáktornyán volt. Főhajtásként koszorúztunk, énekeltünk. Ez olyan nyomot hagyott az itt található múzeum horvát vezetőjében Zlatko Bacingerben, hogy cikket is jelentetett meg rólunk. Ebben többek között ez szerepel:

„A Međimurje-Čakovec Múzeumban 11 évi munkám során, egyszer csak a következő látvány tárult elém: magyar tanulók a tanáraik kíséretében meglátogatják a múzeumunkat, közben koszorúkat helyeznek el a Zrínyi emlékhelyeknél, és látható büszkeéggel és emelt fővel éneklik hazájuk Himnuszát.

Az Ő látogatásaik újra és újra fellelkesítenek, mert őszinte hazaszerető embereknek látom őket, a koszorú elhelyezéséről pedig azt gondolom, hogy a legmegfelelőbb módja a nemzeti büszkeség felelevenítésének, és a Zrínyiektől megörökölt morális értékek megerősítésére.”

Nagy élményt jelentett még a gyerekeknek a korábbi és jelenlegi horvát főváros Varasd és Zágráb, valamint a tengerparti rész megtekintése Fiume környékén.

Zenei iskola lévén, ahol tehettünk énekeltünk, volt ahol ezt apró ajándékokkal, volt ahol könnyes szemekkel köszönték meg.

A gyerekek a legemlékezetesebb fotóikat iskolai pályázaton versenyeztethették. Ennek az idei évben is nagy sikere volt a Határtalanul program zárásaként megtartott témanapon.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!