Hangya kézinyár 2018.


2018-06-22 10:51:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hangya kézinyár 2018.  főképe
A Bakonyerdő Elmax Vasas SE vezetősége hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezte meg óvodások és általános iskolás első és második osztályosok számára a Hangya kézinyár 2018. elnevezésű nyári kézilabda táborát. Egy héten keresztül változatos programokkal, meghívott vendégekkel várták a gyerekeket, ottjártunkkor például a junior és felnőtt Bajnokok Ligája győztes Hudák Emmával találkozhattak a picik. Kapcsándi Zsolt táborvezető érdeklődésünkre elmondta, céljuk a táborral az, hogy a gyerekekkel megszerettessék a mozgást.
- Úgy gondolom, hiánypótló a táborunk a városban, mellyel egyfajta mozgáskultúrát szeretnénk kialakítani a gyerekeknél. Nem kézilabdázókat nevelünk, hanem azt szeretnénk elérni, hogy mozogjanak a fiúk és lányok és később majd eldöntik, melyik sportágat választják. Mi mindenesetre igyekeztünk tartalmas hetet biztosítani számukra, a kezdeti ismerkedés után elkészítettük a tábor molinóját, amit a sportcsarnokra ki is függesztettünk. Természetesen a közös fagyizás, kisvonatozás, kirándulás sem maradhatott el, sőt a Tűzoltóság segítségével egy nagy vízi pisztoly csatát is megrendeztünk.
Kapcsándi Zsolt hozzátette, fontosnak tartották tudatosítani a gyerekekben az egészséges életmódot, ezért minden reggel ásványvízzel, friss gyümölccsel várták őket, sőt a legügyesebbeket és legfegyelmezettebbeket matricákkal jutalmazták.

Képek:


Címkék: kézilabda
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!