Megérkeztek a makettek


2018-06-21 21:31:52  | cikk: ha  | 


Megérkeztek a makettek főképe

Az Esterházy-kastélyban a Múzeumok éjszakáján egy új kiállítás is várja az érdeklődőket: az Esterházy Magánalapítvány tárlata az Estöri Junior Makett- és Rajzverseny alkotásaiból. A tárlat Kismartonban és Fraknó várában már látható volt, most költözik át Pápára. A makettek és a rajzok ma érkeztek meg a pápai kastélyba, s Czigány Balázs az Esterházy Magánalapítvány igazgatóhelyettese is megtekintette az anyagot a kiállítás helyszínén, a keleti toronyban. Mint mondta, az ausztriai, kismartoni székhelyű Esterházy Magánalapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy Magyarországon végezzen olyan közhasznú, ezen belül kulturális, oktatási, közismereti tevékenységet, melynek középpontjában a történelmi múlt megismerésének elősegítése, a kulturális örökség védelme, a hagyományok ápolása áll. Ezen belül fontos céljuk, hogy megszólítsák a fiatalokat, épp ezért az alapítvány 2017/18-as tanévben immár második alkalommal szervezett középiskolásoknak országos történelmi versenyt, és általános iskolásoknak első alkalommal alkotói versenyt.


Czigány Balázs is ellátogatott a kiállítás helyszínére

Az alkotói versenyt általános iskolások számára hirdették meg, 3-8. osztályig nevezhettek a diákok vagy diákcsoportok. A 3-6. osztályos tanulók rajzot készíthettek, a 7. és 8. évfolyamok fiataljai pedig makettet. A rajzok két előre megadott történet alapján készültek, a maketteknél pedig az volt az előírás, hogy valamely Esterházy család történetéhez kapcsolódó épület, létesítmény kicsinyített mását készítsék el a pályázók. Czigány Balázs elmondta, hogy több mint ötszáz pályamunka érkezett. A díjazott alkotások közt van a pápai diák, Présing Balázs munkája is, és biztosan megdobogtatja a helyi látogatók szívét, hogy két makett is látható a tárlaton a pápai Esterházy-kastélyról.

A pápai kastély - kicsiben

Áldozó Tamás polgármester is megtekintette a készülő tárlatot, mint mondta, nagyon büszke, hogy pápai alkotás is szerepel a kiállított anyagban és felhívta a figyelmet arra, hogy az Esterházy Magánalapítvány „ESTÖRI" Kreatív Történelmi Versenye is kitűnű megmérettetés. Ezt középiskolások számára szervezik, nagyon jó hangulatú vetélkedő kiemelkedő díjazással. Hozzátette, reméli, hogy jövőre Pápát is képviseli néhány ügyes fiatal ezen a versenyen.

Az Estöri Junior Makett és Rajzverseny alkotásaiból válogatott tárlat tehát a Múzeumok éjszakáján debütál Pápán és Magyarországon is, hisz Ausztria után városunk a vándorkiállítás első hazai állomása.

Képek:


Címkék: Esterházy
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!