A Tarczy utcában és a Malomkertben a legnagyobb a veszély


2010-05-17 12:30:30  | cikk:  | 


A Tarczy utcában és a Malomkertben a legnagyobb a veszély főképe
A megelőző napok csapadéka után tegnap 40 milliméter eső hullott, s az előrejelzések szerint ma újabb 20 milliméterre lehet számítani. A Bakonyban leesett rengeteg eső jelentős része a Bakonyéren és a Bitvában hömpölyög a Marcal felé. A Bakonyér városi szakaszán a mélyen fekvő Tarczy utcában, az utca végén már kihelyezett homokzsákok sora jelzi, hogy a máskor oly jelentéktelennek tűnő vízfolyás folyóvá duzzadt, részben elöntötte e környező szántókat s az úttestet elérve a házakhoz közeledik. A Gyár utca végében található gyalogos hídnál is homokzsákok láthatók, ott a vízszint egyelőre nem éri el a töltés tetejét.
A Malomkert hátsó részén álló házakhoz tengelyig érő vízen keresztül lehet eljutni; a korábban a terület vízelvezetését szolgáló árokból most visszafelé folyik a víz. A szakemberek az árok elzárása mellett döntöttek, ám ez egyelőre nem jelent lényeges változást, hisz rengeteg víz gyűlt össze az amúgy is mélyen fekvő területen.
Áldozó Tamás alpolgármestertől megtudtuk, hogy folyamatosan figyelik a Bakonyér vízszintjének változását, amennyiben szükséges, beavatkoznak; a szükséges eszközök (homokzsák, homok, gépek) rendelkezésre állnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!