Kövér László házelnök a Pápai Polgári Kör évadzáró összejövetelén


2018-06-17 19:37:31  | cikk: HuHa  | 


Kövér László házelnök a Pápai Polgári Kör évadzáró összejövetelén főképe
Juniálist tartott szombaton este a Pápai Polgári Kör, ezzel a rendezvénnyel zárják hagyományosan a szezont a civil közösség tagjai. A találkozón ezúttal is jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kör alapító tagja és dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, aki szintén ott volt a 2002-es megalakulásnál. A nyári szünet kezdetén dr. Klempa Éva alelnök úgy fogalmazott, tartalmas évet tudnak maguk mögött, számos neves előadó volt a vendégük, akiktől sok információt hallhattak aktuális politikai és közéleti témákról. Fontos esemény volt számukra a tavaszi országgyűlési választás is, hiszen a kör a Fidesz támogatottsága mellett működik, így a kampányban a polgári értékeket, törekvéseket népszerűsítették összejöveteleiken és aztán ismeretségi körükben.
-Örömmel vettük tudomásul az országgyűlési választás eredményeit, hiszem, hogy a kör tagjai a Fidesz-KDNP mellett tették le voksukat.
Az alelnök elmondta, most kezdődik számukra a nyári szünet, szeptemberben pedig az új évadot tisztújítással kezdik.
Sokan részt vettek az évadzáró összejövetelen

A polgári körök múltjáról és lehetséges jövőjéről szólt a rendezvényen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, megemlítve az elmúlt másfél évtized eredményeit, a kialakult baráti közösség fontosságát, és azt a tevékenységet, mellyel a kör a polgári értékeket képviselte az elmúlt időszakban. Arra kérte a tagságot, hogy megfontoltan gondolják át a civil szervezet jövőjét és szeptemberben hozzanak jó döntést a folytatásról.
Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is szólt az egybegyűltekhez

A polgári körök múltját és szerepét méltatta Kövér László házelnök is, aki szinte minden évben részt vesz a szezonzáró találkozón, s akit többek között a kör létjogosultságáról kérdeztünk.
-A Pápai Polgári Kör mindig a legnagyobb, legerősebb polgári kör volt és az utolsó mohikánok egyike. Rendkívüli történelmi időszakban, a 2002-es választások utáni nagy csalódásban és döbbenetben jött létre a polgári köri mozgalom, amikor nagyon sokan megérezték és tudatosították magukban, hogy a politika sokkal többről szól, minthogy négyévente elmegyünk választani, hiszen oda kell állni a két választás közötti időszakban is azok mellé a politikusok mellé, akiket kitüntettünk a bizalmunkkal, mert csak akkor lehetnek sikeresek, ha az emberek minden nap tevőlegesen is támogatják őket.
Mint mondta, ez a mozgalom lassan beépült a Fideszbe, megtöbbszörözte a párt tagságát, vagyis nem veszett el, csak felszívta a pártpolitizálás, de a Pápai Polgári Kör a mai napig kitart, egy baráti körré is nemesedett, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy a politika nem olyan embertelen, mint amilyennek látszik, és ha teszünk érte, akkor az emberi kapcsolatokról is tud szólni.

A választások utáni helyzetről, arról, hogy a következő években mi várható, úgy fogalmazott, bár három kétharmados többséget adó választáson van túl a Fidesz, a következő választás is ugyanilyen nehéz lesz, sőt akár még nehezebb.
-Nehezebb lesz, mert az elmúlt négy esztendő volt a legsikeresebb ciklus a rendszerváltozás óta eltelt időszakban, bármilyen mutatót nézünk is. Ezt nem lesz könnyű megismételni, felülmúlni úgy, hogy az emberek ne azt érezzék, már nem is fejlődünk olyan gyorsan, mint az elmúlt négy évben. Azért sem könnyű, mert nem csak rajtunk múlik, hiszen a magyar gazdaság - többi Közép-európai országgal együtt - stabil lábakon áll, jó fejlődési kilátásokkal bír, de láthatjuk, hogy van aggodalom a nemzetközi gazdasági életben, nem köszönt-e ránk az, ami 2008-2009-ben. Akkor Magyarország gazdasága nagyon le volt gyengülve, a válság szinte padlóra döntött bennünket. Most ettől nem kell tartanunk, de a fejlődési korlátokat közelebb hozhatja. De van más oka is annak, hogy másképp kell gondolkodnunk az életünkről, a politikáról, ez pedig a népesedési kérdés, a családtámogatás.
Kövér László a jövő feladatairól beszélt

A házelnök szerint, az elmúlt négy esztendő politikájának egyik sikeres területe volt a családtámogatás és még bizonyára tudnak tovább bővíteni ezen anyagi értelemben. Magyarország biztosítja az Európai Unió tagállamai között a bruttó nemzeti össztermékhez képest a legnagyobb arányú családtámogatást és rövid távú, részleges sikerek vannak is, de még mindig csak 1,5-nél járunk a népesedési mutatót illetően.
-Ez a szám azt mutatja, hogy egy szülőkorban lévő nőre hány gyermek jut statisztikailag. Ahhoz, hogy a magyar népesség fennmaradjon, hogy magyarok töltsék be akkor is a Kárpát-medencét, amikor mi már nem leszünk, ahhoz legalább kettőre fel kellene vinni ezt a számot. Szerintem az anyagi értelemben vett családtámogatási rendszer építése gyakorlatilag a korlátaihoz érkezett, tehát hiába költünk már több pénzt a következő években, ez már nem használ. Mert nem a pénztárcákon dől el a gyermekvállalás, hiszen ha így lenne, a leggazdagabb országokban lenne a legtöbb gyermek, de ez nem igaz. Persze kell az, hogy az emberek ne a szegénységet vállalják a gyermekükkel, de alapvetően a fejekben és a szívekben dől el, ki milyen családot szeretne magának és milyen családot hajlandó felnevelni, hiszen ez egy áldozatvállalást is jelent a szülők részéről. Ez egy példa arra, hogy a következő időszakban egy mentális, lelki, erkölcsi, szellemi változást kell megalapoznunk, ami erősebbé tesz bennünket, mint amilyenek voltunk az elmúlt húsz esztendőben. Nem lehet mindent a politikától várni, a politika nem is képes minden változásra, sőt legjobb esetben is csak jó feltételeket tud teremteni ahhoz, hogy az emberek a saját életükben jó irányba változtassanak.
A közös vacsora és kötetlen beszélgetés is része volt a programnak

Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek erre van-e stratégiája, Kövér László önkritikusan úgy válaszolt, minden generáció azt kapja az utána következőtől, amit megérdemel, vagyis a világ olyan, amilyenné neveljük a gyermekeinken keresztül.
-Ha a romló tendenciákat látjuk, az azért van, mert elmulasztottuk az elmúlt időszakban az utánunk következő generációkat a helyes irányba terelni. A köznevelés az a kulcsterület, ahol a leghangsúlyosabban meg tud jelenni a politika. Az egyre gyengülő, egyre több problémával küzdő család intézményét, annak elhagyott funkcióit az iskolarendszer tudja betölteni: az óvoda és az általános iskola. Hogy erre mekkora szükség van, azt az a megdöbbentő szám mutatja, miszerint félmillió gyermek él ma Magyarországon nem teljes családban. A normális családkép, az apaszerep, az anyaszerep elsajátítása, hogy ezek hogyan illeszkednek egymáshoz, miben nevel az apa és mit tanulhat a gyermek az anyától - amit a mi generációnk nagy része még megtapasztalt -, azt a mai fiatalok csaknem fele nem tapasztalja meg. Ez az ő szellemi, erkölcsi fejlődésükben a legjobb szándék mellett is hiányzik, és ami ezt legjobban be tudja tölteni - ha egyáltalán ezt pótolni lehet - az az iskolarendszer.
Kiemelte, az iskolarendszernek nemcsak a 21. századi piacképes tudásra kell felkészítenie a fiatalokat, hanem nevelnie is kell. Ha pedig felmerül a kérdés, hogy a mai pedagógusok mennyire vannak erre felkészítve, máris látható milyen bonyolult a probléma.
-A politikának abban is van szerepe, hogy megszólítsuk, támogassuk azokat a közösségeket, amelyek ebben a munkában, közös erőfeszítésben még szerepet tudnak vállalni. Ezek közül az egyházakat és a valóságos civil szervezeteket, közösségeket kell kiemelni.
Mint mondta, ő a közösségi gondolkodás megváltoztatásában látja ennek a problémának a megoldását.

Kövér László a polgári kör összejövetelén többek között ezekről is szólt a jelenlévőknek tartott előadásában, de a választási eredményeket is véleményezte, nem rejtve véka alá az ellenzékről szóló véleményét sem.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!