Szakmai nap a tehetséggondozás és a kreativitás jegyében az óvónőknek


2018-06-16 14:26:30  | cikk: Babos Petra  | 


Szakmai nap a tehetséggondozás és a kreativitás jegyében az óvónőknek főképe
A Pápai Városi Óvodák Intézménye és a Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete idén is megszervezte hagyományos szakmai napját. A rendezvénynek a Petőfi Mozi adott otthont, amelyen több vendégelőadóval zajlott az egész napos program.
A szép számban megjelenteket Csákvári Judit, a Pápai Városi Óvodák intézményvezetője köszöntötte, aki mint mondta, már évtizedek óta hagyomány, hogy a Játékfesztivál nyitónapján rendezik meg az óvónőknek a szakmai napot.
Szelencsikné Tibolt Anita intézményvezető-helyettes kérdésünkre elmondta, a program célja, hogy olyan előadásokat hallgassanak meg az óvónők, amelyek a leginkább aktuálisak és érdekesek a számukra, valamint érintik az esetleges változásokat.
-A szakmai napot mindig úgy próbáljuk megszervezni, hogy minél több kollégánk részt tudjon ezen venni. Az idén a tehetséggondozást és a kreativitást állítottuk fókuszba.
Dr. Rónáné Falus Júlia pszichológus „Merj a legjobb lenni!” címmel tartott előadást. Mint mondta, a kreativitás és a tehetség két különböző fogalom. A tehetségbe tartozik bele a kreativitás, mint az egyik megnyilvánulási forma.
-Azt mondjuk, hogy ebben az életkorban, inkább csak lehetőségeket tud felfedezni az óvónő. Az igazi tehetség kibontakozás inkább csak az iskolás korban kezdődik, ilyenkor tehetségcsírákról beszélünk csak. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ezekkel a lehetőségekkel foglalkozzanak az óvónők, nagyon sok gyakorlati és módszertani kincs van a kezükben, amivel fel tudják fedezi a gyerekekben, hogy miben is tehetségesek, hiszen mindenki valamiben kiemelkedő, csak meg kell azt találni. Fontos, hogy ezeket minél korábban felfedezzük, a személyiségfejlődés szempontjából főként. Ezáltal a gyermek külvilága és a környezete is gazdagodni fog. Ez a felfedező munka az óvodában kell hogy elkezdődjön - emelte ki a pszichológus, aki hozzátette, a sok eszköztár közül egyet hoztak el bemutatni, bár sok módszertani lehetőség van a tehetségkutatásra. Ez a program a Merj a legjobb lenni. A tehetséggondozás nemcsak a szülőktől, a családtól, a gyermektől és a körülményektől, hanem komplexen, mindentől függ. A tehetségek felfedezése a játék során történik, a játékos tevékenységek közben. Erre sok továbbképzés is van, hogy az óvónők felismerjék a személyiségeket, ezáltal a tehetségcsírákat.
A pszichológus előadása után Horváthné Csapucha Klára óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus is megosztotta tapasztalatait e témában.
A szakmai nap végén Kovács Helga óvodapedagógus az „Így is lehet!” Az óvoda és a család kapcsolata címmel tartott érdekes előadást.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!