A Bőröndmúzeum a Gyurátz Gondolkodó Körben járt


2018-06-12 17:03:06  | cikk: Babos Petra  | 


A Bőröndmúzeum a Gyurátz Gondolkodó Körben járt főképe
A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör hétfő este tartotta soron következő összejövetelét, melynek témája a Gróf Esterházy Károly Múzeum által kidolgozott és sikeres Bőröndmúzeum volt.
Mészárosné Varga Veronika múzeumpedagógus elmondta, a Bőröndmúzeumot az intézmény szakemberei állították össze, úgymond ők rakták bele a műtárgyakat a bőröndbe.
-Amikor elkezdtem a múzeumban dolgozni, megláttam a sarokban egy nagyon régi bőröndöt. Úgy gondoltam, ha volna rá pályázati lehetőség, szívesen bepakolnánk régészeti és néprajzi műtárgyakat és kivinnénk az iskolába a gyerekeknek. Ez egy újdonságot adhatna a diákoknak - mondta az előadó, aki hozzátette, régészük és néprajzosuk segítségével töltötték meg a bőröndöt, annyira, hogy szinte be sem tudták csukni, köszönhetően a gyűjtemény igen gazdag műtárgyainak.
-Igyekeztünk a gyerekeknek bemutatni, hogy mivel is foglalkozik a régész, mi is a régészet és hova jutunk egy régészeti ásatáson. Beszélünk a műtárgyakról, az ásatások jelentőségéről is. A foglalkozásokon a néprajz is szóba kerül - emelte ki a múzeumpedagógus.
Mészárosné Varga Veronikától megtudtuk, 2016-ban kezdődtek a Bőröndmúzeum foglalkozásai, összesen 17 iskolában, közel 800 gyermek vett részt az érdekfeszítő előadásokon. A diákok örömmel fogadták a foglalkozásokat, hiszen sok új információt szerezhettek a régészetről és a néprajzról egyaránt.
A GYFGK Kör idei utolsó összejövetele június 25-én lesz majd.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!