Jövőre az NB II a cél


2018-06-12 10:00:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jövőre az NB II a cél főképe
Az NB III-as bajnokság lezárultát követően a Pápai Perutz FC játékosai, edzői stábja és a vezetőség is egy közösen elfogyasztott vacsora után jól megérdemelt pihenőjére vonult. A pápai alakulat újoncként ősszel 25, tavasszal 21 pontot gyűjtött, mérlege 15 győzelem, egy döntetlen, 14 vereség lett. A szezonzáró kapcsán Marton Miklós edzőt kérdeztük a mögöttünk hagyott 30 bajnokiról, mellyel kapcsolatban a tréner úgy fogalmazott, bár voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, az egész éves teljesítmény megfelelt az elvártaknak.
- Tudtuk, hogy nehéz lesz a kezdés, ez be is jött, hiszen négy vereséggel kezdtünk, aztán összeállt a csapat és nyolc összecsapást hoztunk le veretlenül, ami minden osztályban megsüvegelendő teljesítmény lenne - tekintett vissza a Marton Miklós. - Talán kicsit várakozáson felülire sikerült a bajnokság első fele, hiszen a negyedik helyen teleltünk úgy, hogy hazai pályán nyerhető meccseken voltunk kénytelenek pont nélkül öltözőbe vonulni, viszont az idegenbeli produkció mindenképp bizakodásra adott okot. Tavasszal viszont csak az utolsó fordulóban sikerült idegenből pontokat hoznunk, sokat fejtegettük a kollégákkal, hogy ennek mi lehet az oka, végül arra jutottunk, hogy miután meglett a biztos bennmaradás, csökkent a játékosok motivációja.
Marton Miklós szerint játéktudás alapján akár a legjobb öt közé is bekerülhettek volna, sajnos azonban közbeszólt Hanzl Máté és Skriba Máté sérülése, akik meghatározó játékosai a csapatnak.
- Titokban az első hatba vártam a gárdát, sajnos a sérülések nem kerültek el minket. Két bajnokit nagyon sajnálok, az idegenbeli BKV Előre (2-1) és a hazai Gyirmót II. ellenit (2-3). Hanzl kiesése meglátszott a támadójátékunkon, labdái nem egyszer tiszta gólhelyzetet teremtetek a támadóink előtt, Skribának kevés játéklehetőséget tudtam adni a sok sérülés miatt, az ő hiánya is érzékeny veszteség volt. Összességében azt tudom mondani, a keret maximálisan kihozta magából, amit lehetett, köszönet a játékosoknak, a vezetőségnek, a klubnál dolgozóknak és természetesen nem utolsó sorban a szurkolóknak.
Marton edző a jövővel kapcsolatban konkrétumokkal egyelőre nem tudott szolgálni, csupán annyit mondott, amennyiben megkapja a következő évre is a bizalmat, a felkészülés már július 2-án megkezdődik.
- A következő szezonban a biztos bennmaradás helyett a feljutás lesz már a cél - jelentette ki Bocskay László, a klub elnöke. - Mindent megteszünk, hogy a meglévő játékosokból kialakítsuk a csapat gerincét, melléjük szeretnénk meghatározó, kellően ambiciózus labdarúgókat szerződtetni. Olyan játékosokat szeretnénk Perutz mezben látni, akik képesek ezeket a célokat megvalósítani és ezért mindent megtenni. Június közepéig minden labdarúgóval leülünk tárgyalni a folytatásról, bővebben ezután tudok majd nyilatkozni - zárta a beszélgetést az elnök.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: Perutz
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!