„Három a gyilkos”


2018-06-12 07:59:18  | cikk:  | 


A három legfőbb balesetet okozó tényezőről és a drog fogyasztás veszélyeiről tájékoztatták a pápai rendőrök a helyi középiskolásokat.

A Pápai Rendőrkapitányság 2016-ban indította útjára a „Három a gyilkos” című rendezvényét, melynek célja, hogy a gyorshajtás, az ittas vezetés és a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztásával járó veszélyekre hívja fel a középiskolások figyelmét. Az előadásnak ezúttal is a pápai Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola adott otthont 2018. június 8-án délelőtt, ahova több pápai középiskolából is érkeztek diákok. Elsőként dr. Varga Balázs rendőr alezredes közlekedésrendészeti osztályvezető a Pápai járásban történt halálos kimenetelű közlekedési baleseteken keresztül mutatta be a sebességtúllépés veszélyeit, majd látványos kisfilmek segítségével érzékeltette a passzív biztonsági eszközök használatának életmentő szerepét a több mint száz diák számára. A délelőtt vendégelőadója dr. Varga Gyula igazságügyi orvos szakértő volt, aki a közelgő kábítószer-ellenes világnaphoz kapcsolódva az alkohol és kábítószer fogyasztás negatív élettani hatásairól, valamint az ittas és bódult állapotban történő vezetés következményeiről adott tájékoztatást.

Az előadásokat követően az érdeklődő fiatalok speciális szemüvegek segítségével tapasztalhatták meg az ittasság egyensúly-érzékelésre és térlátásra gyakorolt negatív hatásait.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!