Mezőlakon garázdálkodott


2018-06-12 07:57:51  | cikk:  | 


Mezőlakon garázdálkodott főképe
Növényeket és közterületi tárgyakat rongált meg Mezőlakon egy vinári fiatal. A pápai rendőrök előállították.

A helyi körzeti megbízottakat 2018. június 10-én délután értesítette Mezőlak polgármestere arról, hogy ismeretlenek az éjszaka folyamán megrongálták többek között a falu egyik buszmegállóját, az egészségház melletti dísz farácsot, az egyik utcát jelző táblát, valamint több díszfát is közel 200 ezer forint értékben. A rendőrök - Rendes László rendőr törzszászlós és Fekete Ernő rendőr főtörzsőrmester - az adatgyűjtés eredményeként még aznap 18 óra körül Pápán igazoltatták a rongálások feltételezett elkövetőjét. A 17 éves vinári fiatalt előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottkénti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A fiatalember elmondta, hogy 2018. június 9-én egy zenés rendezvény miatt tartózkodott a faluban, majd éjfél után elküldték a bálból, ezért idegességében több mindenben is kárt okozott a falu egyik utcájában.

A vinári férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi