Cseke Patrik a Weöres-iskola diákkirálya


2018-06-07 20:46:42  | cikk: Babos Petra  | 


Cseke Patrik a Weöres-iskola diákkirálya főképe
A Weöres-hét keretein belül már hosszú évek óta hagyomány, hogy diákkirályt választanak a 8. osztályosok közül. Így történt ez idén is a Weöres Sándor Általános Iskolában. Idén a 8. a osztályos Bátai Fabrícióra és a 8. b-s Cseke Patrikra voksolhattak a tanulók. A két ballagó fiú osztálytársaival lelkesen plakátokat helyezett el az iskola bejáratánál és a folyosóra, beszédet mondtak és különböző vetélkedőket, vidám programokat szerveztek iskolatársaiknak.

Horváthné Árvai Mária szervező kérdésünkre elmondta, a hét a két jelölt kampányával indult, melyre már régóta készültek a nyolcadikosok.
-Az intézményben mindig a nyolcadik osztályosok jelölnek osztályukból 1-1 diákot, szerintük népszerű tanulót, akikre aztán lehet szavazni. A mai nap a jelöltek osztályainak vidám műsorával indult, majd kampánybeszédet is mondtak. A délelőtt aztán játékos feladatokkal folytatódott. A jó hangulatú délelőtti program végén összesítették a titkos szavazás eredményét, s megkoronázták a diákkirályt, aki idén a 8. b osztályos Cseke Patrik lett. Patrik nagyon boldog és meghatott volt, s mától ő a diákkirály az iskolában - mondta Horváthné Árvai Mária, majd hozzátette, az idei évben megalapították a Fair Play-díjat is, melyet mindkét osztály megkapott, mivel a kampány alatt becsületesen küzdöttek a diákkirály címért.

Cseke Patrik elmondta, jó érzés számára, hogy az osztálytársai őt jelölték, nem is gondolta, hogy ilyen sokan fognak szavazni rá, de boldogság töltötte el, amikor a nevét meghallotta.
-Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki engem jelölt, jó érzés, hogy ilyen sokan számítottak rám, igyekszem jó diákkirály lenni - mondta mosolyogva a fiatal fiú.
Patriké a palást és a korona a tanév végéig, melyhez feladat is járul, hisz ő adja majd át a Weöres-plakettet a tanévzárón.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!