Új zászlórúd és nemzeti lobogó az Országzászló emlékműnél


2018-06-02 21:11:29  | cikk: HuHa  | 


Új zászlórúd és nemzeti lobogó az Országzászló emlékműnél főképe
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartandó hétfői koszorúzáson már az újonnan felhelyezett, a korábbinál lényegesen nagyobb nemzeti zászló leng majd az Országzászló emlékműnél. A 2010-ben állított emlékmű mellé ugyanis új zászlótartót helyeztek el, mely több mint 10 méter magas, ezzel az egész emlékmű képe arányosabbá vált.
Az új zászlótartó a korábbinál 2,5 méterrel hosszabb

Az országzászlókat tipikusan a két világháború között emelték a települések, Szent Istvánra és a Szent István kori Magyarországra emlékezve, melyet a trianoni békeszerződéssel megcsonkítottak - idézte fel a mostani munkálatok kapcsán Áldozó Tamás polgármester. Emlékeztetett, a pápai emlékművet egy korabeli fotó alapján 2010-ben építették újjá, felavatásán Áder János, az Országgyűlés akkori elnöke mondott beszédet, és ez a hely azóta a megemlékezések emblematikus helyszíne lett.
Az emlékmű tömbjének aránytalanságára - miszerint a szoborhoz képest nagyon alacsonyan van a zászló - többen is felhívták a figyelmet, így a városvezetés döntött ennek az aránytalanságnak a kijavításáról és az emlékműhöz rögzített, régi 8 méteres rúd helyett, a szobor mellé terveztek egy magasabbat, melyre nagyobb nemzeti lobogó is helyezhető.
Áldozó Tamás polgármester (balra) és Bakó István, a Városgondnokság igazgatója is jelen volt a zászlórúd helyére állításánál

Az új zászlótartót a Városgondnokság készíttette, a 10,5 méter magas rúdra 4 x 2 méteres zászlót helyeztek el. Bakó István igazgatótól megtudtuk, a 10 méteres rúdhoz a talajszint alatt 2 méteres ellensúly tartozik, a rögzítéshez 2 köbméter betont használtak el. Az erős, stabil talapzatra zsanéros szerkezettel, csavaros megoldással rögzítették a zászlótartó rudat, a zászlócseréhez külön felszerelhető tekerős eszközt készítettek. Az utolsó munkafázis, a zászlótartó rúd felállítása pénteken délután zajlott.
A Városgondnokság igazgatójától azt is megtudtuk, a nemzeti összetartozás napjára a Millenniumi Emlékpark is elkészült, ennek a megújítását kora tavasszal kezdték el, így a rendezvényen ott is méltó környezet fogadja az emlékezőket.
Az új zászlótartóval és lobogóval arányosabbá vált az Országzászló emlékmű

Az Országzászló emlékmű művészi értékét tekintve nem vetekszik a város késő középkori barokk vagy más köztéri szobraival - ismerte el Áldozó Tamás, kiemelve, ennek az alkotásnak a lényege abban a gondolatban, eszmében van, melyet szimbolizál: emlékeztet arra, hogy Szent István országa magába foglalta az egész Kárpát-medencét, és arra is, hogy Szent István országa ma is nagyobb annál, amit Magyarország határai körbefognak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!