10 éves az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény- interjú Szili Gabriella igazgatónővel


2010-05-16 11:02:15  | cikk: Babos Petra  | 


A héten ünnepelte az Allegro Művészetoktatási Intézmény (AMI) 10 éves megalakulásának évfordulóját.  Május 10-15-ig színes programok, versenyek várták a zenebarátokat a pápai Pedagógus Művelődési Házban.
Hétfőn egy rajzkiállítás megnyitójával vette kezdetét az ünnepi hét, majd szombaton egy jubileumi gála zárta a 10 éves Allegro programokat.
Ennek kapcsán kérdeztük Szili Gabriella igazgatónőt az elmúlt évekről.

Mikor alakult meg az Allegro? Ki alapította?
- Pontosan 1999-ben kezdtünk meg első tanításunkat. Hánisné Szentesi Marianna volt az intézmény alapítója. Először csak zeneoktatással foglalkoztunk, majd 2004-ben a szín-és képzőművészetet, valamint 2005-ben a táncművészetet is bevontuk az oktatási körünkbe. Így vagyunk most is a négy művészeti ág oktatói.

Milyen szándékkal hozták létre az iskolát?
- A zeneoktatást szeretnénk Pápán és környékén közelebb vinni a gyerekekhez, éppen ezért iskolánk oktatói kijárnak a településekre. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó így, hiszen néhány távolabbi településről nem is tudnának bejönni a diákok. Becsülöm a kollégáimat ezért a fáradtságos munkákért. A mi művészeti iskolánk egy missziót képvisel, hiszen nem a gazdasági szempontokat helyezi előtérbe. Van olyan telephelyünk, ahol csak 4-5 növendékünk van, de akkor is kimegyünk az adott településre, pedig nem gazdaságos a működtetés.

Ön mióta igazgatója az intézménynek?
- 2007 óta.

Amikor idekerült, hogyan működött az iskola?
- Akkor volt talán a legnehezebb időszakban az intézmény, hisz létszám csökkenés történt. Szerencsére mostanra már sikerült az eredeti növendékszámot „visszaállítani”. Ebben a tanévben 255 zenész és 315 egyéb művészeti ágon tanuló növendékünk van. Hatalmas körzetünk van, elmondhatom, összesen 20 telephelyünk van, néhány Győr-Moson-Sopron megyében is.

Nehézséget okoz, hogy nagy terülten képviseltetik magukat?
- Kollégáim szívügyüknek tekintik a munkájukat, így szívesen eljárnak a telephelyekre. Nagyon megbízhatóak és persze jó szakemberek is.

Milyen hangszereken lehet tanulni az Allegroban?
- Mi klasszikus zenét tanítunk. Nagyon sokféle hangszerből választhatnak a tanulni vágyók. Van még az elektroakusztikus tanszakunk, ahol szintetizátorral tanulnak. Ezek ebben a tanévben indultak először.

Az egyes szakokon mit lehet tanulni?
- A táncművészeti szakunkon nép-és modern tánc, a képzőművészetin pedig grafikát oktatunk.

Milyen sikereket értek már el?
- 1999-ben tanult nálunk egy fiú, aki most a Zeneművészeti Akadémiára jár, zeneszerzésre. Van olyan tanítványunk is, aki már Bécsbe jár. Gitár tanszakunkra járt Borsits Barbara és ő sikeresen felvételizett a Művészeti Szakközépiskolába. Most pedig főiskolai felvételire készül egy másik nagyon ügyes hallgatónk. Mindez az őket tanító tanárokat is dicséri.

Mik a terveik az idei évre?
- Nemsokára jön az évzáró, előtte pedig a vizsgák. A nyáron a képzőművészeti és táncművészeti ágon tanulók táborba mehetnek. A zenekarunk pedig Szicíliába látogat a szünetben, mivel meghívtak minket a városukban megrendezendő fesztiválra.

Minden évben tartanak Allegro Napokat?
- Nagyon régóta hagyomány ez nálunk. Én fontosnak is tartom ezt a kezdeményezést. Véleményem szerint jó, hogy különböző tanszakok hallgathatják végig a másik tanszak növendékeit, ebből biztos sok tapasztalatot tudnak szerezni- zárta szavait az igazgatónő.

- Sok szeretettel várunk minden beiratkozó diákot iskolánkba, telephelyünk: Jókai utca 17.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!