Sok résztvevő az Allegro népdaléneklési versenyén


2018-05-30 12:23:52  | cikk: Babos Petra  | 


Sok résztvevő az Allegro népdaléneklési versenyén főképe
Az Allegro Alapfokú Művészeti Iskolában májusban tartják az Allegro Napokat, melynek keretein belül versenyeket szerveznek. Tegnap délután a Jókai Mór Városi Könyvtár olvasótermében rendezték meg a népdaléneklési versenyt, melyre 90 tanuló nevezett, összesen 69 produkcióval.
Szili Gabriella igazgatótól megtudtuk, a versenyt egész naposra hirdették, hiszen délelőtt a kisebbek, délután a nagyobbak, a felsősök mérettették meg magukat. Az idei évben a kánon éneklés is színesítette a palettát.
A műsorszámokat háromtagú zsűri értékelte. A zsűri az értékelésnél figyelembe vette a tiszta éneklést, a kottahű dallamtudást, az előadásmódot és a tempót is. A verseny végén minden résztvevő elismerést kapott, a legjobbak pedig minősítésben részesültek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!