Megyei kosárünnep


2018-05-23 17:55:31  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Pápai Kosárlabda Club  | 


Megyei kosárünnep főképe
Utánpótlás és felnőtt megyei döntő, játékos sportvetélkedő, jó hangulat és sok-sok ajándék jellemezte az ötödik alkalommal megrendezett Veszprém Megyei Kosárlabdázás Napját, mely a pápai Városi Sportcsarnokban kapott helyet a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége valamint a Pápai Kosárlabda Club együttműködésének eredményeként.
A megye több települése is képviseltette magát az U16-os és felnőtt mérkőzéseken illetve a „Dobd a kosárba” program keretein belül alsó tagozatosok részvételével megrendezett megyei jamboree-n.
- Az alapszakasz eredményei alapján Balatonfűzfő, Várpalota, Tapolca és a pápai csapat vett részt az U16-os négyes döntőn, melyen a PKC miután az elődöntőben 76:26 arányban legyőzte a Várpalotát, a döntőben 92:40-re verte Tapolca csapatát, megszerezve ezzel a bajnoki címet - tudtuk meg Vajda Balázstól, megyei utánpótlás referenstől. - Az utánpótlás játékosok között a torna legjobb pontszerzője Horváth Gergő lett, a legértékesebb játékosnak pedig Kovács Balázst választották.
A négy U16-os találkozó után közel 100 alsó tagozatos diák vehette birtokba a küzdőteret, akik különböző, labdára épülő ügyességi feladatokban adtak számot tudásukról.
- Passzolós játék, labdavezető készségfejlesztő gyakorlat és dobóverseny is szerepelt a feladatok között, a legügyesebbek idén a Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanulói voltak. A cél idén is az volt, hogy játékos formában megszerettessük és sikerélményekhez juttassuk a gyerekeket, ami azt gondolom, maradéktalanul sikerült is, reményeink szerint a jamboree-val hozzájárultunk ahhoz, hogy minél többen megmaradjanak a sportág mellett - bizakodott a megyei referens.
A fiatalok után a rutinos felnőttek léptek pályára, idén is a Pápai Kosárlabda Club és a veszprémi OOK Press csapata mérte össze tudását. A PKC hibátlan alapszakasz után Balatonfüreden közel 30 ponttal alulmaradt a Veszprémmel szemben, így a második meccsen hiába nyertek a házigazdák 53-46 arányban, összesítésben a bajnoknak járó serleg a megyeszékhelyre került.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!