Házhoz jöttek a bűnmegelőzési, áldozatvédelmi tanácsok


2018-05-19 21:32:35  | cikk: HuHa  | 


Házhoz jöttek a bűnmegelőzési, áldozatvédelmi tanácsok főképe
Az idei évben már rendezett Házhoz megyünk programot a Pápai Rendőrkapitányság, a héten pedig ismét ennek a programnak a segítségével kaphattak bűnmegelőzési, vagyonvédelmi tanácsokat a pápaiak. Az országos kezdeményezés helyi rendezvénye a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével zajlott és több korosztályt is megszólított.
A csapatok egyámásnak tették fel a kérdéseket, a helyes válaszok adták meg a ládikák zárának kódját

Délelőtt az iskolások alkották a célközönséget, a VMRFK munkatársai a Weöres Sándor Általános Iskolába látogattak el, ahol a 7. osztályos diákokat a Mentsétek meg Gordont nevű játékos bűnmegelőzési foglalkozásra várták, amit a szabadulójátékokhoz hasonlóan építettek fel. Az ötlet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól származik, ott találták ki, hogy a szabaduló szobák mintájára készítenek egy iskolákba elvihető játékot, amely logikai, bűnmegelőzési feladványokat tartalmaz. A feladatokat egy-egy dobozba zárták, ezeket számzáras lakatokkal látták el, aminek a kódjához a diákok úgy jutottak hozzá, ha jól válaszoltak a feltett kérdésekre.
-A lényeg, hogy csapatban kell dolgozni és hiába jut egy részfeladatban előbbre a társaság egy része, a többiek segítsége nélkül nem tud továbbhaladni. Azt szeretnénk megtanítani a gyerekeknek, hogy a való életben is figyeljenek oda egymásra, segítsék a gyengébb, lassúbb társaikat, hiszen ez nem ciki - mondta el az iskolai program után Gaál Csaba, a VMRFK rendőr őrnagya.
Gaál Csaba rendőr őrnagy volt a játékmester

A bűnmegelőzés témakörében az internethasználattal, a közösségi média használatával és az iskolai erőszakkal kapcsolatban kaptak hasznos tanácsokat, fontos információkat a diákok a játék során. A megyei főkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója kiemelte, ezzel a játékos módszerrel sokkal könnyebben rögzülnek a helyes magatartás szabályai, mint egy előadás során, hiszen itt a gyerekek saját maguk adják meg a választ a kérdésekre.
Ötletes, tanulságos feladatok sora várt a diákokra

Pál Nóra hetedik osztályos tanuló szerint a játék nagyon érdekes és izgalmas volt. Mint mondta, jó volt együtt dolgozni, gondolkodni a társakkal, közösen megoldani a feladatokat.
-Megtanultuk, ha az interneten zaklatni kezd valaki, akkor tiltsuk le, ha pedig ismeretlen jelöl be, akkor először nézzük meg, vannak-e közös ismerőseink. Az iskolai bántalmazásról azt tanultuk, hogy ne legyünk gyengék, ha valaki bánt, vágjunk vissza, de ne erőszakkal, hanem szavakkal utasítsuk vissza, mondjunk olyat, amire nem számít - magyarázta a tanultakat, hozzátéve, ha kell, felnőtt segítségét kell kérni, ez lehet a szülő, pedagógus, de szükség esetén a rendőr is. Nóra szerint nagyon sokat tanultak, és ezeket a szabályokat a jövőben be is tartja.
Minden csapatnak sikerült kinyitnia a Gordon kiszabadulásához vezető lakatot

A Házhoz megyünk rendezvényen a diákok kerékpárjait is regisztrálták a Bike Safe program részeként, délután a Szabó Ervin utcai körzeti megbízotti irodában információs pontot létesítettek a rendőrök, a Szent József kápolnában pedig lakossági fórumra várták a pápaiakat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!