Egyenlített a Motax Pápa KC


2018-05-17 11:21:20  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Egyenlített a Motax Pápa KC főképe
A 11-14. helyért vívott rájátszás második párharcát rendezték a Városi Sportcsarnokban, melyen a Motax Pápa KC a Debrecen U23-as együttesét látta vendégül. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc első felvonásán a cívis városban a negyedik negyedben öt ponttal, 88-83-ra maradt alul a PKC, így abszolút nyílt volt a párharc visszavágója.
Ponterősen kezdte a mérkőzést a hazai alakulat, két perc játék után már 10-3-at is mutatott az eredményjelző, a vendégek edzője időt is kért. A folytatásra Godwin Omenaka játékának köszönhetően visszajött a meccsbe a DEAC, sőt a vezetést is átvette, egy hazai rövid fejmosás után aztán sikerült tartani a lépést a vendégekkel, akik 10 perc játék után három ponttal vezettek (22-25). A folytatásban tovább nőtt a különbség, azonban az első félidőben 15 pontig jutó Kálmán hármasával sikerült csökkenteni a különbséget, a hazaiak egészen egy pontig jöttek fel, majd megint biztos távolságba került a Debrecen, elsősorban Tóth-nak köszönhetően, aki biztos kézzel szórta a triplákat. Feljavuló védekezéssel, valamint Kálmán és Cook ponterős játékával aztán a negyed végéhez közeledve megint visszakapaszkodott a PKC, és egy 8-0-s szakasszal megfordította a párharcot. Nagyszünet után fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen a 26.percig, amikor Horváth Attila hármasa után Kasza Krisztián a hátára vette a csapatot, zsinórban nyolc pontjával 65-57 állt a táblán, a záró felvonás az extra távoli dobóformát mutató Tóth hármasaival azonban megint teljesen nyílt volt (67-66). A negyedik etapban nem engedte ki a vezetést a kezéből a Pápa, s bár a játékvezetői ítéletek miatt volt néhány feszült pillanat, a haza győzelem nem forgott veszélyben, 96-89-re nyertek Molnár István tanítványai. A hazaiaknál ketten is húsz pont fölé jutottak (Cook 27, Kálmán 23), de rajtuk kívül hárman is kétszámjegyű pontot dobtak (Horváth G. 10, Kasza K. 12, Horváth A. 12), azonban a győzelem záloga az odaadó küzdés volt. A rájátszás párharca így 1-1-re áll, a harmadik mérkőzést pünkösd vasárnap rendezik Debrecenben.

Motax-Pápa KC - DEAC U23 96-89 (22-25, 25-19, 20-22, 22-23)

Molnár István: A mérkőzésen a srácok bebizonyították azt, hogy érdemes foglalkozni ezzel a kosárlabda nevű játékkal, küzdöttek, harcoltak, kivétel nélkül odatették magukat. Jó ellenféllel találkoztunk, amikor próbáltunk alkalmazkodni a gyors játékukhoz, akkor hátrányba kerültünk, ezért is kértem, hogy ha nincs gyors indítási lehetőség, lassítsuk a játékot, ami bejött. A lebonyolítás értelmében pünkösd vasárnap egy újabb 400 kilométeres túra vár ránk, bízom benne, hogy mindenki el tud jönni és győztesen térünk haza.

Pápa: Cook 27, Keller 4, Kálmán 23/3, Horváth G. 10/3, Kasza K. 12/3, Horváth A. 12/6, Schveighoffer 4, Kocsis 4, Hadnagy, Csányi, Présing.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!