Vezetéstechnikai tréning motorosoknak


2018-05-17 09:23:16  | cikk: HuHa  | 


Vezetéstechnikai tréning motorosoknak főképe
A múlt évi első és sikeres program után a Pápai Rendőrkapitányság idén újra megszervezte a vezetéstechnikai tréninget motorosok számára, hogy segítséget nyújtson a szezon elején a vezetési rutin felfrissítésében. Partnerük a lebonyolításban ezúttal is a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság volt, a résztvevőket pedig a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör segítségével invitálták meg.
Dr. Varga Balázs, Pintér Zoltán és Farkas Gábor (balról jobbra) a Határ utcai pályán

Dr. Varga Balázs, a PRK közlekedésrendészeti osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, az idei évben is nagy érdeklődés mutatkozott a motorosok részéről, a Határ utcai rutinpálya lehetőségeit maximálisan kihasználva 25 motorost tudtak fogadni. A szervezésnél ügyeltek arra is, hogy a fiatal korosztályt is sikerüljön megszólítani, így motorok széles palettája vonult fel a vasárnap délelőtti foglalkozásra.
-Igyekeztünk a szezon elejére szervezni a programot, hogy úgy engedjük útjukra a motorosokat, hogy előtte kicsit gyakorolhattak. A mopedektől a nagytestű túramotorokon át a sportmotorokig, mindenféle jármű tréningezhet a mai napon - fogalmazott. Hangsúlyozta, az idei évben még nem történt nagymotorral baleset a PRK illetékességi területén, szeretnék, hogy ez így maradjon, ezért is szervezték meg a programot.
KRESZ teszt is szerepelt a tréning programjában

A tréning résztvevői KRESZ tesztet töltöttek ki, majd elméleti tanácsokat kaptak a városi forgalomban való vezetéshez, ezek után pedig a tesztpályán gyakorolták a lassú tempóban való közlekedést, a szűk fordulásokat és kanyarodásokat. A tesztpálya feladatait Farkas Gábor, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szolgálatirányító parancsnoka állította össze. A rendőr törzszászlós motoros járőrként is tevékenykedik és rendkívüli rutinnal motorozik. A tesztpályára olyan elemeket épített fel, melyeket a motoros rendőröknek is teljesíteniük kell az éves engedélymegújító vizsga során. Így szlalom, eltolt szlalom, szűkülő szlalom, nyolcas is szerepelt a feladtok között. Mint megtudtuk, a városi közlekedésben való rutin megszerzéséhez segítenek ezek a feladatok, valamennyit alacsony sebesség mellett kell végrehajtani, éppúgy mint a mindennapi életben való manőverezéskor.
Farkas Gábor motoros járőr állította össze és mutatta be a feladatokat

A tréning résztvevői között a Bakonyi Betyárok motoros Baráti Kör több tagja is részt vett. Pintér Zoltán, arról mesélt, több mint egy évtizede motorozik, volt már chopperje is, most pedig egy túra endúróval közlekedik. Motorja 1000 köbcentis, 100 lóerős jármű, kimondottan túrázásra tervezve.
-Nagyon jó ez a tréning, hiszen ami télen elkopott a rutinból, azt itt fel lehet eleveníteni - fogalmazta meg a foglalkozás hasznosságát. Hozzátette, számos hasonló szituációval találkozik a forgalomban közlekedve, így nagyon hasznos a tesztpályán való gyakorlás.
-Össze kell szedni magunkat, hogy a feladatokat meg tudjuk oldani, de a városban sokszor kell alkalmazni ezeket a technikákat szűk fordulásoknál, kikerüléseknél - mondta, és a Bakonyi Betyárok nevében köszönetét fejezte ki a Pápai Rendőrkapitányságnak, hogy idén is lehetőséget biztosított a gyakorlásra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!