Színes programok a Lovasmajálison


2018-05-13 14:26:10  | cikk: Babos Petra  | 


Színes programok a Lovasmajálison főképe
Látványos lovas forgatag részesei lehettek a Lovasiskolába szombaton ellátogatók a Lovasmajális változatos programjainak köszönhetően. A különleges és színes bemutatókkal tarkított nap során minden a lovakról és a lovassportról szólt, miközben a közönség kifogástalanul szórakozhatott.
Szombaton gyermek ügyességi és póni galopp versenyek várták a legkisebbeket. A díjlovagló és fogathajtó bemutatók után country táncbemutató és western lovasbemutató szórakoztatta a jelenlevőket.
Tóth Dénes Szentgálról érkezett Pápára. A fogathajtótól megtudtuk, a lovak szeretet miatt választotta a fogathajtást, mely sportág már kisgyermek kora óta érdekli. Most lipicai 6 éves lovakkal indultak. Min mondta, a lovaik okosak, ezért könnyű velük bánni, inkább szóval dolgoznak, mint szárral. A fogat egy Danka hintóval és könnyű magyar hámmal van ellátva. A segédhajtóval könnyű a munka, hiszen több éve együtt dolgoznak, így már jól ismerik egymást és a lovakat is. Több versenyen is megmérettetik magukat, több féle kategóriában.
Kocsis László, a rendezvény szervezője elmondta, nagy örömünkre, idén is sokan kilátogattak a rendezvényre, ami minden évben nagy népszerűségnek örvend.
-Tavaly voltunk 50 évesek. Akkor egy ünnepi közgyűlést tartottunk, valamint lovastalálkozót. Az év folyamán lesz még házi versenyünk, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A létszámban nem volt változás a tavalyihoz képest. A Lovas Club taglétszáma is növekedett, több a lovas szerencsére. Aki úgy gondolja, hogy kedvet kapott a lovas sporthoz, bátran keressen minket a lovasiskolában - tette hozzá a szervező.
A délután hátralévő részében bemutatkozott Hamza Viktória, aki a lovak szabadidomítását prezentálta lenyűgöző gyakorlatokon keresztül, emellett a közönség tapsolhatott történelmi bemutatónak is a színvonalas rendezvényen.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!