Elkezdődött a néptáncosok találkozója


2018-05-11 22:59:43  | cikk: ha  | 


Elkezdődött a néptáncosok találkozója főképe

Ma délután kezdődött a XVII. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében, a nívós rendezvénynek tizenegyedik éve ad városunk otthont. A kétnapos fesztivált az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ közösen szervezte, a találkozón 22 együttes közel 750 ifjú táncosa lép színpadra.

A rendezvény első fellépői a házigazdák voltak, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület ifjú néptáncosai. Müller Anita egyesületi elnök elmondta, hogy két koreográfiával készültek a találkozóra. Az egyik a Betyármonda mentén csokorba szedett Vadvirág című műsorukból vett rész kalocsai táncokkal, a másik pedig Küküllő-menti táncokból állt össze. - Ez a fesztivál mindig nagyon jó alkalom a tapasztalatszerzésre, hisz látjuk a többieket és a zsűri is elmondja a véleményét. Emellett a vadvirágosok segítik is a szervezőket, hisz a mi fiataljaink a csoportkísérők, vállaltunk feladatot a műsorvezetésben, igyekszünk ott lenni, ahol szükség van ránk - mondta Müller Anita.

Minden csoport - így a pápaiak is - két koreográfiával készült a találkozóra

Orsós Szabolcs a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma végzőse. Két éve már volt ezen a fesztiválon, most már sokkal rutinosabb táncos. Mint mondta, odafigyeltek egymásra, mindent beleadtak a színpadon, kíváncsi lesz majd a zsűri véleményére. Ez az utolsó ifjúsági fesztiválja fellépőként, szeretne bejutni a Táncművészeti Egyetemre. A gyakorlati felvételije jól sikerült, június elején lesz majd az elméleti számonkérés.

Ma tizenegy csoport lépett fel, többek közt Győrből, Kaposvárról és Mezőberényből érkeztek táncosok. A fesztiválnak vannak határon túlról érkezett résztvevői is, például a somorjai Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes. Vezetőjük Nagy Myrtil, aki elmondta, hogy a csoport idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. 2016-ban a Csali Gyermek Néptáncegyüttes nyerte meg a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő néptánc kategóriáját. Hazai, felvidéki táncokat hoztak a pápai fesztiválra, s azért jöttek el, mert már két éve is nagyon jól érezték magukat itt.

A fesztivál holnap folytatódik. Délelőtt 10 órakor az együttesek zenés-táncos felvonulásában gyönyörködhetnek a pápaiak, 13 órakor a kárpátaljai Borzsavári zenekar muzsikál a Fő téren. Délután 16 órától a színházteremben folytatódik a fellépések sora, akkor is tizenegy csoport mutatkozik be. 21.30-kor a Tarsoly zenekar ad koncertet a Fő téren, ezt követően pedig táncház zárja a rendezvényt. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenes programokra.

Képek:


Címkék: néptánc
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!