Adomány a rendőrkapitányságnak


2018-05-11 18:29:34  | cikk: HuHa  | 


Adomány a rendőrkapitányságnak főképe
Három település: Takácsi, Nemesgörzsöny és Kemenesszentpéter 150 ezer forintot adományozott a Pápai Rendőrkapitányságnak, elismerésül és köszönetképpen a kapitányság és a körzeti megbízottak munkájáért. A kezdeményezés még tavaly indult, a települések vezetőinek szándéka és a pápai rendőrség eszközfejlesztési igénye szerencsésen találkozott, így vásárolhatott a kapitányság egy nagy méretű televíziót, melyet monitorként használnak munkájuk során.
Vajda György, Takácsi polgármestere adta át hivatalosan a monitort a rendőröknek 

A készüléket a minap adta át hivatalosan az adományozók képviseletében Vajda György, Takácsi polgármestere. Mint mondta, elégedettek a kapitányság munkájával, a településeken szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak feladatellátásával, ezért támogatták a pápai rendőröket.
-Takácsiban a múlt évben nem történt bűncselekmény. Ez a polgárőreinknek és rendőreinknek köszönhető. Elégedettek vagyunk a kapitányság munkájával, ezért is támogattuk őket - mondta az adományhoz 50 ezer forinttal hozzájáruló Takácsi polgármestere.
Több célra is jól használható a nagyméretű készülék

A televíziót egy asztali számítógéphez csatlakoztatva monitorként használják a rendőrök, a készülék több célt is szolgál.
-A monitorral szemléletesebbé tudjuk tenni az eligazításokat, fotókat, videókat jelenítünk meg vele, melyek így mindenki számára sokkal jobban láthatók, mint egy kicsi monitoron vagy kinyomtatott formában. Elsősorban erre a célra használjuk. Egy-egy eligazításon jellemzően 4-10 rendőr van jelen, de a teljes egyenruhás állomány munkáját segíti a készülék, ez 40-50 főt jelent - mondta el Sipőcz László rendőr törzszászlós, szolgálatparancsnok. Hozzátette, a kapitányságon havi szinten vesznek részt oktatáson a rendőrök, ezeken is jól hasznosítható a monitor. Ezen túl pedig arra is alkalmas, hogy a bolti lopásoknál a biztonsági kamera felvételeit kivetítsék, hiszen a nagy méretű, jó felbontású képernyőn az ismeretlen elkövető azonosítása is könnyebb lehet. Ilyenre egyébként már volt is példa, az egyik lopás felvételeit megtekintve, a szabálysértési előadónak sikerült azonosítania az elkövetőt - tudtuk meg.
Sipőcz László szolgálatparancsnok (balról a második) vetíti ki a szolgálati teendőket

A monitort néhány hete már használják a kapitányságon, az első tapasztalatok azt mutatják, jól használható, a rendőrök munkáját ténylegesen segítő eszközt sikerült vásárolni a három település adományából.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!