Hétvégén ismét Lovasmajális


2018-05-07 16:45:30  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hétvégén ismét Lovasmajális főképe
Május 11-13. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Pápai Lovas Club a Lovasiskolában a minden évben sok érdeklődőt vonzó Lovasmajálist. A menetrend idén is a már bevált és jól megszokott lesz: május 11-én pénteken 10 és 12 óra között nyílt napot tartanak az óvodások és alsó tagozatos iskolások részére ingyenes belépéssel, melyben a következő napok programjából kapnak ízelítőt a gyerekek. Ezen a napon is rendelkezésre állnak a sétakocsik, lesz állatsimogató, fel lehet ülni a lovasfogatra és a hagyományőrzők is várják a legkisebbeket. A második napon már a nagyközönség előtt is kinyitja kapuit a lovasiskola, a szombati nap délelőtt gyermek ügyességi versennyel indul, a feladatok között futószáras lovaglás, díjlovaglás és bójakerülés is helyet kap.
- A délután is rendkívül színesnek ígérkezik, minden évben igyekszünk lovasszakágakat, lovaskultúrákat bemutatni, idén a westernre esett a választásunk - tájékoztatott Kocsis László, szervező. - Ennek fényében új elemként country táncbemutatóval és western lovasbemutatóval kedveskedünk vendégeinknek. Természetesen a történelmi lovasbemutató, a lovak szabadon idomítása, a póni galopp és fogathajtó verseny sem maradhat ki a repertoárból, úgy gondolom korosztálytól függetlenül mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb és legszórakoztatóbb programot.
Az idei lovasmajális zárónapja a versenysportról szól, hiszen több megye részvételével díjlovagló és regionális díjugrató versenyt rendeznek, melyen várhatóan több pápai indulónak is szoríthatunk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!