Több helyszínen is helytálltak tollaslabdázóink


2018-04-24 13:32:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Több helyszínen is helytálltak tollaslabdázóink főképe
Az elmúlt hétvége több megmérettetést is jelentett a Kilián DSE tollaslabdázói számára, hiszen három különböző helyszínen és eseményen kellett helyt állniuk. Az első erőpróbát a pécsi 13 éven aluliak országos bajnoksága jelentette, ahol a pápai színeket négy versenyző képviselte.
- A fiú párosok mezőnyében Horváth Csanád - oldalán a nyíregyházi Szentpáli Marcellal - magyar bajnoki címet szerzett. A két fiú annyival jobb volt a mezőnynél, hogy még megszorítani sem tudták őket a többiek - tájékoztatott Horváth Attila, az egyesület felkészítője. - Csanád ezzel a klub történetében több mint 10 év „csend” után szerzett ismét bajnoki címet. Érdekesség, hogy az utolsó címet unokatestvére, Horváth Zsófia gyűjtötte be, szintén páros versenyszámban. Sajnos az egyéni küzdelmeket a legjobb nyolc között fejezte be Csanád, mert a sorsolás úgy hozta, hogy páros partnerével kellett ezen a szinten megküzdenie, és Marci - aki később ezt a bajnoki címet is megszerezte - ezen a szoros mérkőzésen jobbnak bizonyult. Gratulálunk neki és köszönjük az együttműködést!
A lányok között három pápai igyekezett minél jobban helytállni, itt is párosban született a legjobb eredmény, hiszen a Nagy Eszter - Szabó Zsófi páros csak nagyon szoros küzdelemben - három játszmában - kapott ki a döntőben és állhatott a dobogó második fokára.
- Egyéniben csatlakozott társaihoz Geiger Míra is, akinek ezen a versenyen sajnos nem sikerült mérkőzést nyernie, de nagyon sok tapasztalatot szerezhetett a jövőre nézve - folytatta Horváth Attila. - Csoportjában a másik két lány egyaránt a második helyen végzett, nem kerültek be a legjobb négy versenyző közé, de az elért ötödik helyezés is dicséretre méltó. Azt figyelembe véve, hogy Eszter másfél hónapig kéztörés miatt ütővel nem tudott munkát végezni - ezért a diákolimpiát is kénytelen volt kihagyni - kitűnően helytállt úgy egyéni, mint páros versenyszámában.
Ezután Nagy Dániel Lendván nemzetközi versenyen indult. A népes mezőnyben Dániel megnyerte a csoportját, majd a 32-es táblán is tovább menetelt, egészen a legjobb nyolc mezőnyéig. Rendre jó játékkal, magabiztosan verte az éppen aktuális ellenfeleit. Utolsó meccsén egy hazai versenyző állította meg háromjátszmás, nagyon szoros csatában. Az ötödik helyezés így is elismerést érdemlő.
- Négy versenyzőnk próbált szerencsét a Hodos Tamás Emlékversenyen, Budapesten - folytatta az edző. - Közülük Bátai Fabríció érte el a legjobb eredményt, aki a 17 éves fiúk mezőnyében megnyerte a versenyt. Fabríciónak ez volt az első bajnoksága, amin győztesként hagyta el a csarnokot, gratulálunk a kitartásához. A 19 éves fiúk mezőnyében Kuti Dominik harmadik helyet szerzett, míg a 15 éves lányok között szereplő Geszti Vivien és Geszti Alexandra az ötödik illetve a kilencedik helyen végzett.

Valamennyi versenyző felkészítője Szabó Norbert és Horváth Attila, de az edzők hangsúlyozták, a szülők kitartó segítsége és anyagi áldozatvállalása nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg. Reméljük a jövőben a pápai versenyzőknek lesz még több hasonló sikerben része.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!