Emlékfutás az igazgatók tiszteletére


2018-04-22 14:08:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Emlékfutás az igazgatók tiszteletére főképe
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának tantestülete és diáksága és a Sanogenesis Alapítvány emlékfutás keretében emlékezett meg az 1991 és 2016 között kiváló munkát végző és időközben elhunyt igazgatóiról. A szervezők és futók Kövy Zsolt főigazgató, dr. Korsós Bálint internátusi igazgató, igazgatóhelyettes, igazgató, dr. Kálmán Attila oktatási államtitkár, a gimnázium igazgatója valamint Kovács Péter igazgatóhelyettes, igazgató emléke előtt tisztelegtek a sporteseménnyel, melyre kicsik és nagyok jelentkezését egyaránt várták.
Kiváló, nyárias időben a délelőtt folyamán 500-nál is többen érkeztek a versenyre, elsőként a legkisebbek álltak a rajtvonal mögé, az óvodások 200, az alsósok 300, a felsősök 700, végül a gimnazisták 1400 métert futottak. Az esemény délutánján, a hosszabb távok előtt tartották az ünnepélyes megnyitót, melyen a rendezvény fővédnöke, dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntőjében azt mondta, tiszteletet érdemelnek mindazok, akik nemcsak sportolni, hanem emlékezni is érkeztek. - Mindenki nem lehet első helyezett, de aki elindul, már győztesnek mondhatja magát, hiszen ez a megmérettetés próbára teszi az akaraterőt is - fogalmazott az államtitkár, aki végezetül mindenkinek eredményes és sérülésmentes versenyzést kívánt.
A beszéd után a felnőtteken volt a sor, három kategóriába, 7, 14 illetve 21 kilométerre lehetett leadni a nevezést, végül 80-an vágtak neki az útnak, a 21 kilométeresre öt hölgy és tíz férfi vállalkozott. A leghosszabb táv fordulója Adásztevelen volt, ami szimbolikus helyszín, hiszen a 18. század végén, 1753-tól 1783-ig a reformátusok nyilvános vallásgyakorlásának tiltása idején a kollégium ide költözött, melyről egy emléktábla is tanúskodik az általános iskola falán.
- Úgy gondoltam, egy emlékfutás keretein belül meg kell hajtsuk fejünket igazgatóink előtt, akik már távoztak közülünk - mondta Szabó Ildikó, főszervező, a Sanogenesis Alapítvány elnöke, a Református Gimnázium nyugalmazott pedagógusa. - Amikor Kovács Pétert utolsó útjára kísértük, megrendülve láttam a sok refis könnyes, szomorú és döbbent arcát. Hallgattam az emlékezések csodálatos sztorijait. Ezeket az emlékeket életben kellene tartani, tovább kellene adni, ezért szerettem volna mindenképpen megszervezni a napot. Nagyon köszönöm a segítőknek, a társszervezőknek, a résztvevőknek és a támogatóknak, hogy ez a mai nap megvalósulhatott. Délelőtt 525-en futottak, a délután folyamán pedig 80-an küzdöttek meg a távval és feszegették teljesítőképességük határait, ami nagyon szép szám.

Eredmények:

7 km - férfi
1. dr. Izsa Szabolcs 00:31:37
2. Klenczner Gergely 00:31:56
3. Mészáros Bence 00:33:11

7 km - női
1. Gulyás Anna 00:33:52
2. Szegedi Boglárka 00:36:06
3. Berdán Zsuzsanna 00:41:10

14 km - férfi
1. Cseke Norbert 01:04:16
2. Cserneczky Zalán 01:13:03
3. Leiter Imre 01:20:28

14 km - női
1. Kovács Veronika 01:20:36
2. Boros Anikó 01:21:05
3. Horváth-Bozsó Bernadett 01:23:29

21 km - férfi
1. Bosio Renzo 01:36:58
2. Györgyi Péter 01:40:00
3. Ott Gábor 01:49:05

21 km - női
1. Pongrácz Barbara 01:58:48
2. Kovács Eszter 02:00:50
3. Ács Judit 02:14:58

A teljes eredménysor ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!