Csak a gólkülönbség döntött


2018-04-12 06:43:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csak a gólkülönbség döntött  főképe
Ebben a tanévben is a Perutz sporttelep műfüves pálya adott otthont a középiskolás lány labdarúgó diákolimpia városi döntőinek. A bajnokság célja az volt, hogy eldöntsék, a 2017/2018-as tanévben melyik iskola csapata képviseli városunkat a megyei döntőn április 19-én Veszprémben. Öt középiskola csapata fogadta el a Városi Diáksport Bizottság invitálását, a végső győztest pedig csak a lőtt-kapott gólok összevetése után hirdették ki.
- Szemmel látható az a munka, amit a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál végeznek az edzők, évről-évre ügyesebbek a lányok, emelkedik a színvonal - mondta Koncz János, a bizottság középiskolai felelőse. - Nagyon szoros mérkőzések voltak, az első hely sorsa csak jobb gólkülönbséggel dőlt el a Petőfi Gimnázium javára, második a Türr Gimnázium, harmadik a Mező lett. Örülök, hogy a Petőfivel ismét eljuthatunk a megyei megmérettetésre, ahonnan tavaly sikerült továbbjutnunk az országosra, a cél idén is ez, meglátjuk hogy a lányok milyen napot fognak majd ki, mennyire lesznek erősek az ellenfelek.

A fiúk vetélkedését április 12-én rendezik.


Képek:


Címkék: PELC
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!