Magas részvételi arány az országgyűlési választásokon


2018-04-08 14:27:59  | cikk: HuHa  | 


Magas részvételi arány az országgyűlési választásokon főképe
Sokan már a reggeli, délelőtti időszakot kihasználták arra, hogy éljenek választópolgári jogukkal és szavazatukkal nyilvánítsanak véleményt a 2018-as országgyűlési választásokon. A szavazókörök 6 órakor nyitottak és 19 óráig lehet voksolni. Országos szinten több mint 10 ezer szavazókörben járulhatnak az urnákhoz a választók, Pápán 31 szavazókör fogadja az szavazásra jogosultakat.
Városunkban is már a kora délelőtti órákban sokan éltek szavazati jogukkal, a szavazókörökben sorban álltak a választók, hogy leadhassák voksukat. Az egyik szavazólapon 14 képviselőjelölt közül választhatnak a jogosultak, az országos pártlistán pedig 23 politikai szervezet közül kell kiválasztani azt, amelyiknek bizalmat szavaznak.
Már a kora délelőtti órákban sorban által a választásra jogosultak az urnáknál

Bognár Bence első alkalommal szavazhatott, édesapjával érkezett a Munkácsy Sporttelepén kialakított szavazóhelyiségbe. A fiatalember érdeklődésünkre elmondta, az elején egy kicsit tanácstalan volt, hogy mit kell tennie, de nagy volt benne a kíváncsiság is, hogy miként zajlik a választás.
-Igyekeztem felkészülten érkezni, elolvastam a híreket, az interneten megnéztem a pártok programját. Úgy akartam szavazni, hogy ne csak szimpátia vagy egy hír alapján dönthessek, hanem hogy ismerem a jelöltek programját.
A fiatalember szerint, fontos, hogy mindenkinek legyen saját véleménye és ezt képviselje is, hiszen ha nem jön el, akkor utána hiába elégedetlen, hogy nem az történik, amit várt.
Bognár Bence először szavazhatott

Galambos Anita kislánya kíséretében kereste fel a Napsugár bölcsődében lévő szavazókört. Az édesanya véleménye az, hogy mindenkinek kötelessége részt venni a választásokon, ha a jogait érvényesíteni akarja.
-Enélkül senki sem várhatja, hogy bármi is történjen az életében. A választásomat az befolyásolja, hogy a pártok, jelöltek mit tettek az elmúlt 28 évben. Számomra az a fontos, hogy azok a politikai szereplők, akik most indultak, mit tettek eddig, nem pedig az, hogy mit mondanak.
Galambos Anita kislányával érkezett a szavazóhelyiségbe

A Dekovits család minden választásra jogosult tagja minden választáson részt vesz, és ezzel véleményt nyilvánít - tudtuk meg Dekovits Istvántól, aki feleségével és két unokájával érkezett a Vajda lakótelepi bölcsődében lévő szavazókörbe. Mint mondta, megvan a jelöltjük, akire szavaznak és ez így volt korábban is.
-Sok minden függ ettől a mai szavazástól, hogy béke lesz-e ebben az országban a jövőben, hogy az idősek is nyugodtan élhetnek-e, meglesz-e a nyugdíjuk. Mivel benne vagyok a korban, nagy tapasztalatom van a politikai életről, odafigyelek a történésekre. A rendszerváltás óta kialakult bennem egy kép arról, hogy melyik pártra és melyik jelöltre szavazzak.
A Dekovits család minden választáson részt vesz

A valasztas.hu oldalán megjelent adatok szerint 7 óráig már 2,24 százalékos volt a választáson megjelentek aránya, 9 órakor a választásra jogosultak 13,17 százaléka élt szavazati jogával, a 11 órai eredmények szerint pedig 29,93 százalékos volt a részvételi arány. A legfrissebb országos adatok szerint 13 óráig a választópolgárok 42,32 százaléka járult az urnákhoz, a 2014-es országgyűlési választásokon ugyanerre az időre a választásra jogosultak 34,33 százaléka adta le szavazatát.
Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda vezetője, Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző arról adott tájékoztatást, hogy ma 13 óráig Pápán 10.529 fő vett részt a szavazáson, ez a választásra jogosultak 43,5 százaléka. A Pápa székhellyel működő Veszprém megyei 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületben 13 óráig a választópolgárok 38,77 százaléka járult az urnákhoz, ez 26.846 főt jelent. A szavazókörök 19 óráig tartanak nyitva.

Képek:


Címkék: választás2018
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!