Alsóörsiek festményei a színházépületben


2018-04-07 15:27:02  | cikk: Babos Petra  | 


Alsóörsiek festményei a színházépületben főképe
Az Alsóörsi Föstőörs második alkalommal mutatkozik be Pápán. A szemet gyönyörködtető képek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterében kaptak helyet.
-A csoport Alsóörsi Föstőörs néven 2002-ben alakult, alsóörsi és a környékbeli, a képzőművészet iránt érdeklődő tagokból. Kortól és végzettségtől függetlenül csatlakozott a csoporthoz, aki kedvet és tehetséget érzett magában, hogy gondolatait színekkel, vonalakkal fejezze ki és ehhez segítséget szeretett volna kapni. A rendszeres, irányított alkotói munkának köszönhetően számos csoportos kiállításon bemutatkoztak már - eddig több mint 40 közös kiállításuk volt -, többek között Veszprémben, Devecserben, Ajkán, Várpalotán, Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Balatonfűzfőn, Csopakon, Litéren és ahogy említettem: itt, Pápán. Néhány alkotó önálló kiállításon is szerepelt, alkotásaik között vannak zsűrizettek és díjazottak is. Az Alsóörsi Föstőörs 2008-ban alakult egyesületté, melynek célja a környék alkotóinak összefogása, alkotótáborok, kiállítások szervezése. Az alsóörsi alkotók különbözőek. Más a személyiségük, a karakterük, stílusuk, gondolkozásuk. Van köztük ügyvéd, ápolónő, fodrász, nyugdíjas. Egyik tagjuk így fogalmazta meg hovatartozásukat, ars poétikájukat: „Mi nem gondoljuk magunkat művésznek, ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk, mint bárki más. Mindenki megpróbálja kiadni magából azt, amit érez és lát a világban. Szeretjük nagyon, amit csinálunk.” Egy másik tag azt mondta: „A közös munka, az együtt dolgozás a közösség ereje. A mester személyisége rendkívül fontos. Nagy lelkesedéssel, nagy kedvvel festünk. A festés már kicsit több, mint hobbi.” Szívvel, odaadással, lelkesedéssel, elhivatottsággal, élvezettel, szeretettel, örömmel festenek. Az egyéniségekből, önálló alkotókból igazi közösség alakult, az alkotók szeretnek együtt lenni. Egymást is inspirálják, segítik. Őszintén elmondják véleményüket társaik munkáiról, meghallgatják az építő kritikát. Ki nagyobb, ki kisebb méretű képeken fejezi ki magát, pasztellt, akvarellt és olajat használva. Az alkotókat a realizmushoz köthető látásmód jellemzi. Főként realista képek születnek, csendélet, tájkép, portré egyaránt. Nem csupán a tájat látjuk, hanem magát az alkotót is: ott van az alkotásában. Nem kívülről szemléli azt, hanem belülről látja. A látvány által kiváltott érzelmi, hangulati elemek is megjelennek a képeken. A mostani bemutatkozáson vannak korábbi munkák, a legutóbbi, márciusi alsóörsi kiállításon is látott festmények, de egészen újak is. Tematikailag, technikailag változatos az anyag. Portré fiatal lányról, asszonyról, idősebb emberről, Kossuth-díjas művészről, balatoni tájkép, alsóörsi tájképek, utcarészletek, templomok, házak, erdőrészletek, életkép bocival, tangózó pár, napozó nő, csendéletek - mondta el a kiállítás megnyitón Balla Emőke, a Veszprém Megyei Napló főszerkesztő helyettese, aki végül gratulált valamennyi kiállítónak, vagyis, Fenyvesi Juliannának, Horváth Verának, Romwalter Máriának, Kosztolányi Rózsának, Frank Szabó Sándornak, Zicher Mártának, Nagy Ágotának, Kiss Attilának, Szesztai Attilának, Keskeny Ildikónak, Pitrok Évának és Krassói Karolinának.
Keskeny Ildikó az alsóörsi csoport már a kezdetek óta tagja, hiszen gyermekkora óta szeret rajzolni, festeni.
-Nagyon szeretek a csoport tagja lenni. 15 éve együtt alkotunk, Horváth Lajos vezetőnk segítségével. Mesternek szólítjuk, felnézünk rá, tiszteljük, a mai magyar képzőművészet egyik meghatározó alakja jobbító szándékkal segít minket mindig, terelget bennünket, az amatőr festőket; egyéni stílusukat, karakterünket nem változtatja meg, nem formálja át saját képére. A „Mester” vállalja az alsóörsi alkotókat, büszke rájuk. Mint mondta, a fejlődés a kiállításokon is látható - mesélte az alkotó, majd hozzátette, ő elsősorban pasztellel szeret dolgozni. Kedvence a tájkép, azokból is az utcaképek. Számára a festés nyugalmat, örömet nyújt.

A tárlat május 6-ig látogatható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!