Angolul olvasni móka


2018-03-23 18:28:50  | cikk: Babos Petra  | 


Angolul olvasni móka főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola évek óta megszervezi a Reading in English is fun! című vetélkedőjét, melyen az idei évben 72 versenyző vett részt. Hardi Tünde, tagozatvezető elmondta, negyedik alkalommal rendezték meg a versenyt azzal a céllal, hogy népszerűsítsék az idegen nyelven való olvasást.
-A gyerekeknek angolul kellett elolvasniuk könnyített verzióban egy-egy könyvet. Az idén Gulliver Lilliputban és az Excalibur szolgált a verseny alapjául. Hiszem, hogy a versenyre való felkészülés során a könyvek olvasása közben a diákok fejében is megszületett a saját filmjük. Arcot adtak Gullivernek, elképzelték a lilliputiak apró világát, az ő fantáziájukat követve elevenedtek meg Artúr király lovagjai vagy Camelot várának erős falai. S míg e film forgott a fejükben, fejlődött angol nyelvtudásuk, gyarapodott a szókincsük, s észrevétlenül lopóztak be a fejükbe az angol nyelvtani szerkezetek. A diákok 3 fős csapatokban versenyeztek és választaniuk kellett egy csapat nevet, amely kapcsolódott a regényhez. A zsűri ezt is értékelte. A verseny során öt feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak, amelyek mind a regényhez, annak történetéhez, a szereplőkhöz kapcsolódtak. Volt keresztrejtvény, igaz-hamis, szöveg kiegészítés, ki mondta? (vagyis fel kellett ismerni, hogy az adott idézet melyik szereplő szájából hangzott el), sorrendbe kellett állítani a történet eseményeit - tudtuk meg Hardi Tündétől.
A verseny indulása óta hagyomány, hogy a két tagú zsűri egyik tagja volt tarczys diákjuk. Az idén Bátor Júlia, Szalay Violetta és Keresztes Dóra segíti a tanárok munkáját. A zsűri felnőtt tagjai: hatodik évfolyamon Horváth Eszter, a Petőfi Sándor Gimnázium angol tanára, Zachary Scott Edmondson, a Tarczy Lajos Általános Iskola nyelvi lektora, nyolcadik évfolyamon pedig Kenneth Quiter, a Petőfi Gimnázium anyanyelvi lektora értékelte a csapatok munkáját.
A legjobb csapatok oklevéllel és egy olvasmánnyal gazdagodtak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!