Tisztes helytállás az Európa-bajnokságon


2018-03-19 14:11:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tisztes helytállás az Európa-bajnokságon főképe
Március 8-11. között a budapesti MOM Sportközpont adott otthont a Shaolin Kung-fu Európa-bajnokságnak, melyen 17 ország közel 300 versenyzője vett részt. A nemzetközi szövetség először ítélte Magyarországnak a szervezés jogát, talán ennek is köszönhető, hogy a legnagyobb, 80 fős csapattal a magyarok szerepeltek. A harcművészek formagyakorlatban valamint light contactban versenyeztek, előbbiben öt- (gyermek, serdülő, ifjúsági, felnőtt, szenior), míg utóbbiban három korcsoportban (serdülő, ifjúsági, felnőtt). A magyar válogatottban Sánta Mátyás személyében egy pápai harcosnak is szoríthattunk, aki az 56 kilogrammos ifjúsági kategóriában igyekezett maradandót alkotni.
- Már maga a tény, hogy hosszú évek után iskolánk ismét válogatott versenyzőt tudott delegálni a legjobbak közé, az is nagy teljesítmény - mondta Pintér Péter, a Hét Csillag Egyesület elnöke. - Bár a felkészülés eredményes volt és Matyi sokat fejlődött a mögöttünk hagyott hónapok során, sajnos nem úgy sikerült a kontinensviadal, ahogy elterveztük, hiszen mindkét meccsét elveszítette. Elsőként egy orosz ellenféllel, a későbbi Európa-bajnokkal találkozott, aki el kell ismerni, technikásabban mozgott, viszont a második mérkőzésén egy román ellenfél ellen az első menetet hozta, a másodikban pedig döntetlenre végzett. A harmadik menetben sajnos szabálytalan technika miatt leléptették, véleményem szerint tévesen, ráadásul a román fiú rá is játszott a sérülésére. Nem tudtunk mit tenni, el kellett fogadnunk a bíró ítéletét, sajnos ez benne van a pakliban.
Pintér Péter hozzátette, Mátyás pályafutásában nagy lépcsőfok volt az Eb, ami lökést adhat a későbbiekre nézve, hiszen értékes tapasztalatokat szerzett a verseny során. Az egyesület április elején a magyar bajnokság első fordulójára utazik, majd még ebben a hónapban Martonvásár felé veszik az irányt, ahol a hét csillag sáska stílus magyarországi meghonosításának 35. évfordulójára rendezett ünnepségén vesznek részt.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!