Országos tarczys siker mesemondásból


2018-03-07 07:57:27  | cikk: Babos Petra  | 


Országos tarczys siker mesemondásból főképe
Szakács Boglárka, a Tarczy Lajos Általános Iskola negyedik osztályos tanulója első helyezést ért el a február 23-án a Törökszentmiklóson megrendezett Országos Wass Albert Vers- és Prózamondó Versenyen. Bogi a Tavak könyvéből a Nyolcadik mesét választotta.
-A tanítványom évek óta rendszeresen megnyeri a városi vers-és prózamondó versenyeket, illetve kétszer indult megyei versenyen is, ahol szintén első lett. Úgy gondoltuk, ki kellene próbálni az országos megmérettetést is, ezért indultunk el az Országos Wass Albert Vers- és Prózamondó Versenyen - mondta Nagyné Mayer Ágota, Bogi osztályfőnöke.

A Bethlen Gábor Református Általános Iskolában szervezett országos versenyen csak olyan gyerekek indulhattak, akik korábban már megyei megmérettetést nyertek, úgyhogy Boginak ez nem jelentett akadályt, mert tavaly ősszel a veszprémi Padányi Márton Katolikus Iskolában rendezett Főegyházmegyei szavalóverseny alsó tagozatos kategóriájában győzött.
A felkészítő tanár a mosolygós lányról elmondta, nagyon szorgalmas, Bogival könnyű és jó dolgozni, mert igyekszik és gyorsan, precízen megtanulja a szövegeket. Remekül átérzi a gondolatokat, és egyéni előadásmóddal rendelkezik, motiválja, ha szerepelhet.
-Nagy élmény volt, hogy országos versenyen is szerepelhettem, számomra jó érzés, ha mindenki előtt szavalhatok-tette hozzá a diáklány.
Bogi a kéttannyelvű tagozatra jár, mégis jut ideje a vers tanulásra és a versenyzésre. Emellett szeret olvasni és a versek is a kedvencei közé tartoznak.
Az országos verseny első helyezettjeként oklevelet, könyvet, és egy 80 ezer forint értékű mentori szerződést kapott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!