Nem bírtak a tapolcai fiatalokkal


2018-02-27 13:11:56  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nem bírtak a tapolcai fiatalokkal főképe
A megyei első osztályú sakk bajnokság hetedik fordulójában a Szabadgyalog Sakk Egyesület 7-5-ös vereséget szenvedett Tapolca második csapatától, ahol 11 ifjúsági játékos kapott helyet. A vereség ellenére a pápaiak még továbbra is jó eséllyel pályáznak a csoport harmadik helyére, igaz ehhez a későbbiekben jobban kell szerepelniük.
A pápai egyesület 2018-ban még nem tudott nyerni, a Tapolca elleni játéknapot megelőzően a bajnoki címre hajtó Eplény ellen sem sikerült gyarapítani a pontok számát.
- A leülési arány az ÉLŐ pontokat tekintve 10,5-1,5 volt a javunkra, ennek ellenére alulmaradtunk. Hozzá kell tennem, a fiatal vendégek jóval erősebbek, mint amit a tabella és a leülési arány mutat, emellett sajnos nem a legerősebb összeállításunkban ültünk asztalhoz, ráadásul többen is elemi hibát vétettek, nyertes partikat hagytak veszni. Igyekszünk a folytatásban javítani és a dobogó legalsó fokát elcsípni - mondta Kiss Csaba, az egyesület elnöke.

A bajnokság Péten folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!