Bemutatta jelöltjét a Kisgazdapárt


2018-02-22 20:38:39  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Bemutatta jelöltjét a Kisgazdapárt főképe
Az egyik belvárosi étteremben megtartott sajtótájékoztatón mutatta be ma délután Veszprém megye 4. számú választókörzetében induló országgyűlési képviselő-jelöltjét, Korbély Ferencet a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Színes Magyarország Párt és a VÁLASZ - Változást Akaró Szavazók Pártja pártszövetsége. A sajtótájékoztatón részt vett Márkus János, a kisgazdapárt országos főtitkára, dr. Katona Andrea, a VÁLASZ elnöke, Horváth Tibor, a Színes Magyarország elnöke és Balogh Károly, a kisgazdapárt elnöke is.
A rendezvényen dr. Lattmann Tamás miniszterelnök-jelölt elmondta, a három párt közös munkájának köszönhetően elkészült választási programjuk. Egy demokratikus államrendben a programok megvalósításáért, a törvényalkotásért a parlament felel. Az országgyűlés azt tudja megvalósítani, amit az országgyűlési képviselők támogatnak, így nagyon fontos, hogy olyan jelöltek kerüljenek az országgyűlésbe, akik tudják, hogy mit vállalnak, és azt a vállalást, amit a választópolgárok felé ígéretként megfogalmaztak, azt a későbbiekben megfelelőképpen tudják támogatni.
Korbély Ferenc hangsúlyozta, közel 70 éve él Pápán, nagyon sokan ismerik a városban, és sokan úgy ismerhetik, hogy Korbély Ferenc az MDF-ből. - Nem tagadtam meg magam, mert a keresztény-konzervatív értékrend, amit a kisgazdapárt és társpártjai magáénak vallanak, számomra mindig fontos volt - mondta a képviselőjelölt.
Dr. Lattmann Tamás a pártszövetségről elmondta, három olyan politikai párt együttműködésén alapul, amelyek közül az egyik több évtizedes történelemmel rendelkezik, a másik kettőt pedig a 2014 utáni időszak kormányváltó alternatíva-keresése hívta életre. Programjuk nem ideológia-vezérelt, mindhárom párt megtartja saját, bizonyos kérdésekben eltérő véleményét, ugyanakkor a lényege, hogy egy valós kormányzati alternatívát mutasson a választópolgároknak.

Képek:


Címkék: választás2018
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!