Jubilál az Allegro


2010-05-10 22:10:54  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Jubilál az Allegro főképe
10 éves jubileumát ünnepli a pápai Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, s ez alkalomból egész hetes programsorozattal várják az érdeklődőket.
Ma délután fél 2-kor az Arcképek című rajzpályázat díjkiosztójával nyitották meg az ünnepi hetet a pápai Pedagógus Művelődési Házban.
- Jubileumi évfordulója van iskolánknak, ezért hirdettünk meg Barabás Miklós 200 éves születésének évfordulója kapcsán ezt a rajzpályázatot, melyre különféle technikával készültek az alkotások. A feladat az volt, hogy magyarországi híres költők, írók portréit készítsék el. Sokan választották Ady Endrét és Petőfi Sándort, de volt olyan is, aki Hofi Gézát rajzolta le. A megyei pályázatra három korcsoportban nevezhettek az ifjú alkotók: alsó- és felső tagozatosoknak, illetve a középiskolásoknak hirdettük meg a versenyt. Rengeteg gyönyörű munka érkezett. A zsűrit három tag alkotta: Borbély Lajos művésztanár, a zsűri elnöke, Tóth Kálmán rajztanár és Hegedüsné Szabó Éva, az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese. Minden résztvevő oklevélben, a legügyesebbek pedig könyvjutalomban is részesültek - mondta el Szili Gabriella az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.
A kiállítás 2010. május 15-ig tekinthető meg.

Eredmények:

I. korcsoport:
 
1. Pődör Gergő (Tánc-Lánc)
2. Dobos Dalma (Várpalota)
3. Ignácz Helga (Allegro)

II. korcsoport:

1. Pagonyi Áron (Allegro)
2. Horváth László (Allegro)
3. Balogh Boglárka (Tánc-Lánc)

III. korcsoport:

1. Németh Andrea Alexandra (Várpalota)
2. Szücs András (Allegro)
3. Pintér Viktória (Várpalota) és Róka Judit (Allegro)

Különdíj:

Blaski Bálint (Várpalota)


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!