Negyvenmilliós fejlesztés a könyvtárban


2018-02-21 21:42:20  | cikk: ha  | 


Negyvenmilliós fejlesztés a könyvtárban főképe

Sikersen pályázott a Jókai Mór Városi Könyvtár az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP), s így 40 millió 580 ezer forintos támogatást nyert el tanulást segítő infrastrukturális fejlesztésre - hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Ennek keretében felújítják a könyvtár udvarán álló épületet, ahol foglalkoztató helyiségeket alakítanak ki, valamint a pályázati összegből IKT eszközöket és bútorokat is vásárolnak. Polovitzerné Antal Mónika, a könyvtár munkatársa elmondta, hogy a tervek szerint a rekonstrukció után az épületben tartják majd a számítógépes oktatásokat, a kézműves és honismereti foglalkozásokat, de a felújított tér ideális helyszíne lesz majd vetélkedőknek és kiállításoknak is. A Jókai Mór Városi Könyvtár kiemelt feladatának tekinti, hogy támogassa az egész életen át tartó tanulást. Ehhez kapcsolódóan a projekt öt éves fenntartási időszakában 1550 fő vesz majd részt tanulási programokon az új terekben.

A felújítás részleteiről Rádi Róbert beszélt

A projektmenedzsmenti feladatokat a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. végzi. Rádi Róbert, a cég ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a 108 négyzetméter hasznos alapterületű épületben egy 72 négyzetméteres foglalkoztatót alakítanak ki három jelenlegi terem egybenyitásával. Az épületet teljes egészében akadálymentesítik, elvégzik az energetikai megújítást, hőszigetelnek, valamint kicserélik a nyílászárókat. Ezen kívül kialakítanak egy kisebb, több funkciós foglalkoztató helyiséget és természetesen vizesblokkokat. A tervezői költségbecslés szerint ez körülbelül 26 millió forintba kerül majd.

A rossz állapotú épület csak a felújításnak köszönhetően válik használható térré

Áldozó Tamás polgármester elmondta, amikor öt évvel ezelőtt a kastélyból jelenlegi helyére költözött a könyvtár, egy olyan félkész állapotban lévő infrastruktúrát kapott, amely nagyon sok fejlesztési lehetőséget hordoz magában. - Azt látjuk, hogy a városi könyvtár képes élni ezekkel a lehetőségekkel, képes olyan pályázatokat megfogalmazni, amiket a bírálók is pozitívan fogadnak - hangsúlyozta a polgármester, majd hozzátette, hogy nem ez az egyetlen projekt, amely a könyvtárt érinti, hiszen az épületenergetikai fejlesztések sorában a könyvtár épületegyüttesének egy része is korszerűsítésre kerül, s vannak olyan pályázatai is az intézménynek, melyeket még nem bíráltak el, ezek is további fejlesztéseket jelenthetnek majd.

A tervek már készen vannak

Az EFOP Pápai Jókai Mór Városi Könyvtár tanulást segítő infrastrukturális fejlesztése című pályázata 2018. február 1-jén indult és 2019. január 31-én zárják majd le.

Képek:


Címkék: könyvtár
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!