Színes programok a Munkácsy-napon


2018-02-21 09:22:26  | cikk: Babos Petra  | 


Színes programok a Munkácsy-napon főképe
Kiállítás, rajzverseny, matematika verseny, koszorúzás, kézműveskedés és előadás- így ünnepelte névadója születésének 174. évfordulóját a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tegnap délelőtt. A Munkácsy-nap régi hagyománya az intézménynek, hiszen fontosnak tartják, hogy sokrétű tevékenységgel és programmal hívják fel a diákok figyelmét a 19. század legjelentősebb magyar festőművészére, Munkácsy Mihályra. Az ünnepség másik apropóját az adta, hogy idén ünneplik az iskola fennállásának 80 éves évfordulóját.
Az ünnepélyen Dóczi Barna emlékezett vissza munkácsys éveire

A program elején Ferenczi Kálmán igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd emlékezett vissza az elmúlt 80 év eseményeire.
-Iskolánk 1938-ban kezdte meg működését Magyar Királyi Elemi Népiskola néven. Az akkor kéttantermes épület az évtizedek során több nagyobb átalakítást is átélt. Egyre csak bővült intézményünk: új tantermekkel, szaktantermekkel, torna- és konditeremmel, ebédlővel, majd használatba vehettük a Spartacus-sportpályát is. Az iskola neve is többször változott, majd fennállásának 50. évfordulóján felvettük a nagy festőművész, Munkácsy Mihály nevét. Tettük ezt azért is, mert iskolánk ekkor rajz tagozatos iskolaként működött. A rajz tantárgy azóta is kiemelt szerepet tölt be intézményünkben, hisz rajz pályázatokat szervezünk és kiállításoknak adunk otthont épületünk kisgalériájában. Iskolánk infrastrukturális fejlesztés keretében 5 évvel ezelőtt megújult, korszerűsödött: új épületszárny épült aulával, 8 tanteremmel és kiszolgáló helyiségekkel, valamint megtörtént a régi épületrész felújítása is. A fejlesztés jelentős eszközbeszerzést is tartalmazott, melynek keretében új berendezési tárgyakkal és a tanítást segítő eszközökkel gyarapodott intézményünk. 40 évvel ezelőtt indult az első testnevelés tagozatos osztály. Legsikeresebb sportágaink az atlétika, a torna, az úszás, és a labdarúgás. 2005 szeptemberében a tagozaton belül a PELC utánpótlását biztosító labdarúgó csoport alakult. Sportolóink rendszeres résztvevői a Diákolimpia megyei és országos döntőinek. A 2000/2001-es tanév óta működik a német nemzetiségi képzésünk. A 2013/14-es tanévtől felmenő rendszerben a matematikát is emelt óraszámban tanulhatják diákjaink. Intézményünk elnyerte az ÖKOISKOLA címet is. Évek óta ennek szellemében tevékenykedünk és tesszük ezt a jövőben is. Energiatakarékos módon élünk és óvjuk, védjük környezetünket. Fontosnak tartjuk tanulóink környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakítását. A programok szervezésében a Diákönkormányzatunk is példásan kiveszi mindig a részét. Kiemelt figyelmet fordítunk a nemzeti történelmünk, kultúránk megismerésére. Méltó megemlékezéseket tartunk nemzeti ünnepeinken, jeles évfordulókon. Az ünnepi alkalmak magasztosságát hagyományőreink jelenléte még tovább fokozza. Büszkék vagyunk a munkácsys hagyományainkra: a Heitler Lászlóné Matematikaversenyünkre, a német nyelvi tanulmányi versenyünkre, az iskolazászlónkra, a zászlóőrség tagjaira, a tornaünnepélyeinkre, a színházi bemutatóinkra, az osztálykeretben szervezett kirándulásokra, anyák napi rendezvényeinkre, a szülők-nevelők báljára és a Munkácsy napra -mondta el Ferenczi Kálmán.
KIss László örömmel vette a felkérést a kiállításra

Az iskola vezetősége megkoszorúzta az intézmény aulájában található Munkácsy domborművet, majd Molnár László művésztanár méltatta a Munkácsy-nap alkalmából szervezett kiállítást. Az idén Kiss László festményeit mutatták be az érdeklődő közönség előtt. Kiss László elsősorban pápai képeit hozta el, de a Balatonon készült festményeit is bemutatta. Kiss Lászlónak ez volt az első kiállítása az iskola falai között, aminek nagyon örült. Mint mondta, 20 képét hozta el, melyek leginkább akvarellel és temperával készültek. A képzőművészet minden területét kipróbálta, de az akvarell áll hozzá a legközelebb, a technika festői szépsége miatt, frissessége lenyűgöző és fegyelmezettségre tanít.
Az intézmény hirdetett egy festőversenyt is, Munkácsy inasa voltam címmel a város általános iskolái között, valamint 80 év 80 feladat elnevezésű matematika versenyt, az iskola 1-8. osztályosai részére, melyen minden tanuló képviseltette magát.
A diákok csendéleteket rajzolhattak

A Munkácsy-nap az ünnepi megemlékezés után folytatódott, a tanulók előadásokon, kézműves programokon, vehettek részt kedvük szerint.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!