Mackó minden mennyiségben


2018-02-15 22:21:24  | cikk: Babos Petra  | 


Mackó minden mennyiségben főképe
Ha február, akkor már több éve hagyomány, hogy a Pegazus Színház Szent István úti épületét mackók ezrei lepik el a gyerekek legnagyobb örömére. A kedves és barátságos macik között mindenféle megtalálható, a legapróbbtól az életnagyságúig, a barnától a koaláig, az ülőtől a létrán mászóig. A macik között vannak gyertyából, csokiból vagy éppen gipszből készültek is. A gyerekek évről-évre várják már a nem mindennapi kiállítást, hiszen ennyit macit egy helyen máshol nem láthatnak. Sarkadi Nagy Lászlótól, a kiállítás szervezőjétől megtudtuk, 2010 óta hagyomány, hogy megszervezik a mackókiállítást. Az idén 3310 macival várják a látogatókat.
- Ebben az évben már a színészöltözőbe is beköltöztek a medvék. Az idei évtől 40 darab belső enteriőrt is készítettem az elmúlt pár hónap során, abban a reményben, hogy ezek könnyebben szállíthatóak, így akár tájolni is el tudjuk vinni őket kiállításokra - mondta a szervező, majd hozzátette, a kiállítás első délelőttjén már több mint száz kisgyermek tekintette meg a macikat. A legnépszerűbb idén is az Északi-sark volt, ahol különleges fények és hűvös idő fogadta a gyerekeket.
Az ingyenes kiállítás február 23-ig várja a kicsiket és nagyokat a Pegazus barlangjában, 9:30 és 12, valamint 14 és 17 óra között. 10 főnél nagyobb csoport esetén a szervezők kérik az előzetes bejelentkezést. A tárlat után a macik visszavonulnak téli álmot aludni a színház nézőtere alá.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!