Pályaorientációs nap a Refiben


2018-01-28 19:56:25  | cikk: ha  | 


Pályaorientációs nap a Refiben főképe

A 2017/2018-as tanévtől egy EMMI rendelet szerint az iskolák a rendelkezésére álló tanítás nélküli munkanapok közül egy tanítás nélküli munkanapot kizárólag pályaorientációs célra használhatnak fel. A nap, program célja, hogy segítse a diákokat a továbbtanulásukat és karrierválasztásukat érintő döntések átgondolásában, meghozatalában, és bemutassa nekik, hogy merre érdemes elindulniuk és egyáltalán milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre ezen a területen.

Gránásiné Bácsi Tünde, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma igazgatója elmondta, hogy úgy állították össze a programot, hogy a lehetőségek széles spektrumát ismerhessék meg a diákok. A természettudományos képzésben részt vevő fiatalok közül sokan voltak kíváncsiak például dr. Hanák János kohómérnök előadására, aki a természettudományokon alapuló mérnöki munka szépségéről és nehézségeiről beszélt. A művészetis diákoknak is testreszabott volt a pályaorientációs nap, hisz a táncosokhoz és a grafikusokhoz, festőkhöz is szakmabeliek érkeztek és adtak képet az alkotó munkáról, lehetőségekről.

Látványos volt a Mobilis-bemutató is

Linczmayer Judit pszichológus pályaválasztási tanácsadása elsősorban az általános tantervű osztályok tanulóit vonzotta, de sokan voltak Császárné Elek Veronika előadásán is, aki a külföldi munkavállalás nehézségeire, buktatóira hívta fel a figyelmet. A református intézmény tanulói számára vonzó lehetőség az úgynevezett önkéntes diakóniai év. Az Önkéntes Diakóniai Év program a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány keretében működik. Évente megközelítőleg 100 önkéntes szolgál a programban, mint küldött vagy fogadott önkéntes. A szolgálat lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatalok megtapasztalják a szolidaritásvállalást, ökumenikus és interkulturális lehetőségeket külföldön. A diakóniai év keretében idősekkel, gyerekekkel vagy épp fogyatékkal élőkkel foglalkoznak az önkéntesek, mondta el Bogdán József önkéntes referens.

Az iskola tanulói azonban nem csupán a felsőfokú képzésekről és az önkéntes munkáról tudtak meg többet, hisz akadnak diákok, akik az érettségi után nem szeretnének továbbtanulni. Számukra kínálnak jó lehetőséget az OKJ-s képzések, melyekről több előadást is hallhattak a refisek. Emellett szerepelt a programban gyárlátogatás is.

Képek:


Címkék: református
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!