Újabb kiadvány a nyertes pályázatokról


2018-01-16 13:40:51  | cikk: HuHa  | 


Újabb kiadvány a nyertes pályázatokról főképe
Augusztusban jelent meg a Pápa és Vidéke című lap különszáma, melyben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program első körében nyertes pályázatokat ismertette az önkormányzat. Most hasonló újság készül, melyben az újabb projektek részleteit ismerhetik meg az érdeklődők.
-A most készülő lapban bemutatjuk az első körös projektek előrehaladását és ismertetjük a már ismert második körös pályázatok tartalmát. Az újság egyfajta számvetés akar lenni a tavalyi évről, így a pályázatokon túl arról is olvashatnak, hogy azok a szervezetek, amelyek korábban a város fenntartásában működtek - és amelyekkel a kapcsolatunk ma is élő -, a múlt évben milyen fejlesztéseket hajtottak végre - mondta el érdeklődésünkre Áldozó Tamás polgármester. A kiadványba a Gróf Esterházy Kórház tavalyi fejlesztései kerülnek be, hiszen ott az elmúlt évektől jelentős beruházások valósultak meg, de ilyen a tűzoltóság is, ahol a múlt évben, más esztendőknél sokkal jelentősebb gyarapodás történt, elég, ha csak a két új tűzoltójárműre gondolunk. A kiadvány ezúttal is helyet ad a járás településeinek, az első körös projektek előrehaladásáról és az újabb nyertes kistelepülési pályázatokról is készül összefoglaló.
Áldozó Tamás polgármester és Nagy Balázs kiadványszerkesztő a már elkészült oldalakat tekinti át

A lapot a Pápai Platán Nonprofit Kft. adja ki. Az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság az idei évtől újra a városi újság kiadójaként is tevékenykedik, első munkájuk a különszám megjelentetése lesz, de az ezentúl hetilapként utcára kerülő Pápa és Vidéke is az ő kezükbe került. Boros Katalin ügyvezető emlékeztetett, volt már az önkormányzati újság kiadója a cég, illetve annak jogelődje, így tulajdonképpen most hazatért ez a feladat.
-Bízom abban, hogy lesz még alkalmunk további fejlesztésekről szóló különszámok készítésére, hiszen a város számos beruházást tervez és valósít meg. Most tehát egy különszámmal indulunk, de ezt követi majd a hetente megjelenő Pápa és Vidéke - tájékoztatott.
Boros Katalin ügyvezető (háttérben) elmondta, a különszám után indul a hetilap készítés

Áldozó Tamás a készülő lappal kapcsolatban arról is szólt, a TOP második körében még öt el nem bírált pályázata van az önkormányzatnak, ha ezeknek is kihirdetik az eredményét, újabb kiadványban tájékoztatják a lakosságot. Abban is lesz majd szó további beruházásokról, hiszen vannak olyan fejlesztések, melyeket az önkormányzat saját forrásból valósít meg - tette hozzá a városvezető.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!