A tavalyinál is sikeresebb – Civil Majális 2010.


2010-05-09 20:32:39  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


A tavalyinál is sikeresebb – Civil Majális 2010. főképe
Rendkívül sikeres volt az idei Civil Majális, melyet a tavalyi évhez hasonlóan az Erzsébet ligetben rendeztek meg ma délután. A rendezvény célja, hogy a programok keretében bemutatkozási lehetőséget kapjanak a Civil Háló Szövetség tagszervezetei. Az alkalmon kik színpadi műsorral, kik interaktív foglalkozások keretében, kik pedig kiállítással mutatták be tevékenységi körüket az érdeklődő közönségnek. A negyedik Civil Majális különlegessége, hogy idén a Pápai Ebtenyésztők és Hobbikutyások Egyesülete kutyás családi nappal egészítette ki a változatos programokat.
A 2007-ben 25 szervezettel megalakult Civil Háló Szövetségnek jelenleg 78 tagszervezete van, közülük többen színpadon mutatták be produkcióikat. Dalcsokorral szerepelt a Pápai Nyugdíjas Énekkar, a gannai Vulkán csoport, a Takácsi Alkotó Közösség, a nemesgörzsönyi Daloló Nyugdíjasok, a Lila Akác Asszonykórus és feledhetetlen slágerekkel lépett színpadra a Pápai Musical Stúdió. Nem maradhattak el a táncos produkciók sem, volt néptáncbemutató a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézményei növendékeinek előadásában, de a modern táncok szerelmesi sem maradtak élmények nélkül, fellépett a Pápai Nyugdíjas Tánckar, a Black Bunny és a Balance Stúdió valamint a Rebel Lion Tánc-Sport Egyesület.
A rendezvényen bemutatkozott egy új szervezet is. Nemes Gyula növendékei ugróköteles akrobatikával kápráztatták el a közönséget, a csapat másfél éve állt össze s most első ízben jelentek meg a programon.
A 78 civil szervezet a legkülönfélébb tevékenységi köröket fedi le. A sátrakban helyet kapott például a Látássérültek Klubja, a Megújulás Klub, a Pápai Humán Állatvédő Egyesület, reformétkeket kóstoltatott az Oltalom Alapítvány, tagokat toborzott a Bakonyalja Barátai Egyesület és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének pápai csoportja és rögtönzött foglalkozásokat tartott a Delta Íjászegyesület.
Baloghné Uracs Mariannától megtudtuk, a Civil Háló Szövetség rendkívül mozgalmas évet tudhat maga mögött. Számos új kezdeményezés és program indult el ebben az évadban. A civil szervezetek 40 százalékkal több pályázatot nyújtottak be, mint a korábbi években. 5 tagszervezet különösen aktív volt az elmúlt időszakban, tevékenységükkel, ötleteikkel nagymértékben segítették a szövetség munkáját és a rendezvények sikeres megvalósulását. A Civil Majális programjai keretében kiemelkedő munkájuk elismeréseként köszöntötték a Bakonyalja Barátai Egyesület, a Delta Íjászegyesület, a Látássérültek Klubja, a Civil Szerviz és a Takácsi Alkotó Közösség vezetőit.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!