Energetikai korszerűsítés a Mező kollégiumában


2018-01-10 16:24:45  | cikk: Babos Petra  | 


Energetikai korszerűsítés a Mező kollégiumában főképe
A Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumát korszerűsítik a jövőben, hiszen sikeresen pályáztak a KEHOP-5.2.10-16-2017-00152 azonosítószámú energetikai pályázatán, melynek keretében az iskola kollégiumát kívülről hőszigetelik, valamint kicserélik az ablakokat és a tetőt is felújítják. Az intézmény erre közel száz millió forintot nyert.
Gál Imre igazgató elmondta, a kollégiumra már igencsak ráfér a felújítás, hiszen az elmúlt években a kollégium belsejét, az alsó szintet az önkormányzat segítségével sikerült megújítani. A mostani felújításban szigetelik a falakat és a födémet, kicserélik a régi nyílászárókat, illetve felújítják az épület tetejét, végül pedig új színt kap a külső fal.
-A kollégium fűtése rendkívül sokba kerül, a falakon keresztül olyan mértékű energia távozik, amely magas költségeket okoz. Így nehezen tudjuk a komfortos hőmérsékletet biztosítani a diákoknak, ami a tanuláshoz és a pihenéshez elengedhetetlen - emelte ki az igazgató, aki hozzátette, a kollégium 1980-ban épült, az épületszerkezethez kétszer nyúltak hozzá, egyszer egy északi oldali hőszigetelést tettek fel, valamint a szobák falai közötti rések szigetelése történt meg.
A kollégium több mint száz férőhelyes, jelenleg körülbelül ötven diák lakik bent. Az igazgató kiemelte, a kollégisták számának növekedésére számítanak, mivel évről-évre egyre több diák jelentkezik az iskolába a pápai járáson kívülről.
Unger Tamás alpolgármester örömét fejezte ki a tulajdonos önkormányzat részéről. Mint mondta, az önkormányzati fenntartás idején megkezdett energetikai korszerűsítés (ablakcsere és fűtéskorszerűsítés) a mostani projektben teljesedik majd ki.
-Szerencsére ebben a ciklusban a pályázatok több energetikai pályázat is szerepel. Ez azért fontos, mert az oktatási és közigazgatási intézmények számára ez olyan megtakarítást jelenthet, amelyet máshol nem tudnának generálni. Ha ezt az európai uniós fejlesztési ciklust nézzük, a mi TOP-os pályázataink kapcsán, akkor elmondható, hogy az önkormányzat korábban is elkötelezett volt az energetikai fejlesztés mellett, s most is az, hiszen pályázataink komoly része egészségügyi és szociális szolgalátatói épületek energetikai megújítását célozza. Az új fenntartók az oktatási intézmények esetében szívesen és sikeresen pályáznak energetikai felújításra, legyen ez ablakcsere vagy megújuló energiahordozók beépítése az intézmény működésébe.
A kivitelezési munkálatok hamarosan elkezdődnek, a munkát 2018. december 31-ig kell befejezni.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!