We go together - Állva tapsolt a közönség


2018-01-02 01:17:28  | cikk: ha  | 


We go together - Állva tapsolt a közönség főképe

We go together - Együtt megyünk. Ez a dal volt Pápa Város Fúvószenekara újévi koncertjének záródala. Találóbbat nem is választhattak volna, hisz a csapat immár 14. alkalommal állt hűséges közönsége elé újévi fúvós show-val. Nagyon sok pápainak és környékbelinek indult-indul ezzel a koncerttel az új esztendő. 2018-ban új helyszínen, a Petőfi Sándor Gimnázium aulájában kapott helyet a zenekar, ahova a közönség természetesen követte őket. Horváth Adrián karnagy elmondta, hogy a visszajelzések szerint az aula akusztikája nagyon jó, remekül szólt a show, de szűkös a tér, a színpad szélén álló székeket rögzítették is, nehogy véletlenül lecsússzanak. A zenekar azonban bebizonyította, hogy sok jó ember kis helyen is jól zenél, és a közönség vastapssal hálálta ezt meg. A műsorközlő ezúttal is László Katalin volt.

A dalokat Horváth Adrián karnagy válogatta

Az újévi koncert ezúttal is két részből állt. Az első órában rajzfilm- és filmslágereket hallhatott a közönség. Többek közt az Oroszlánkirály, A szépség és a szörnyeteg, és a James Bond-filmek ismert dallamait fújta a zenekar. A hangszerelés ezúttal is Horváth Adrián karnagyot dicséri, éppúgy, mint a második rész örökzöld slágereinek átiratai. A szünetben pezsgős koccintásra invitálták a nézőket, sőt Tiltott Csíki Sört is kóstolhattak a vendégek, hisz az erdélyi manufaktúra is támogatta a pápai fúvósok koncertjét. Igaz, nem csupán sörrel, hanem a tiltott név használatát is engedélyezték a zenekar számára, hisz a show ezúttal nem kapott helyet a színházban.

Ress Hajnalka és Solti Ádám

A január 1-jei koncertek hagyománya, hogy énekesek, táncosok gazdagítják a programot, mindig más tematikát követve. 2018-at Grease-slágerekkel köszöntötték a fúvósok. Az 1978-ban bemutatott film minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb filmmusicalje lett. Ennek dalaiból válogatott Horváth Adrián karnagy. Az idei koncert meglepetései közé tartozott az is, hogy ezúttal nem pápai kötődésű énekesek léptek színpadra. Ekanem Bálint Emota elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a részvételt a koncerten, így zenei berkekben jártas ismerősök ajánlására Horváth Adrián felkérte Ress Hajnalkát, hogy vállalja a fellépést. A Madách Színház énekese azonnal és örömmel mondott igent, s a karnagy rábízta, hogy válassza ki párját. Ress Hajnalka Solti Ádám kollégáját hívta, aki egy népszerű televíziós sorozatból is ismerős lehetett a közönségnek. A két művész most először dolgozott együtt ilyen koncerten, de mint mondták, imádták minden pillanatát. A zenekar nyitott volt a javaslataikra, s ők is beleadtak apait-anyait, hogy jól sikerüljön a fellépés. Többek közt a Sandy, a Grease és természetesen a We go together is helyet kapott a műsorban.

A közönség állva tapsolt

A két energikus énekes segítségével nagyon pörgősre sikerült a második rész, s a közönség a koncert végén állva tapsolt - valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor Pápa Város Fúvószenekarának tagjai elfeledték a fellépést megelőző rengetet munkát, küzdelmet, nehézséget. Olyan taps volt ez, amiben minden benne volt: a pápai közönség irántuk érzett szeretete, tisztelete és elismerése.

Kis hely - nagy koncert

Január 1-jén két koncertet adott a zenekar, január 6-án pedig ismét két fellépés vár rájuk. Azt nem mondhatjuk, hogy aki teheti, nézze meg, mert a jegyek már rég elfogytak, de talán majd 2019-ben, hisz Pápa Város Fúvószenekara szeretne egy méltó, jubileumi, 15. újévi show-t.

Képek:


Címkék: fúvós | hangverseny
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!