Ötórai tea a kórházban - köszönet a támogatóknak


2017-12-16 10:21:11  | cikk: HuHa  | 


Ötórai tea a kórházban - köszönet a támogatóknak főképe
Múlt évben hívta először ötórai teára segítőit, támogatóit a gróf Esterházy Kórház és a gróf Esterházy Kórház Jövőéért Alapítvány, hogy köszönetet mondjon mindazoknak, akik pénzügyi forrásokkal vagy munkával segítették a kórház fejlesztését. A kezdeményezés idén folytatódott, a főbb támogatókat ismét vendégül látta az egészségügyi intézmény, hogy finom tea és sütemény mellett ismertesse az esztendőben megvalósított fejlesztéseket és megköszönje a felajánlásokat.
A szép számú vendéget dr. Vörös Ibolya főigazgató köszöntötte, beszédében kiemelve, hogy nagy tisztelettel és köszönettel fogadnak minden forintot - legyen az adó 1 százalékából származó vagy egyedi felajánlás -, és minden munkát, amivel a lakosság, a vállalkozók és cégek támogatták a kórházat az idei évben.
A kórház segítőit hívták meg a rendezvényre, hogy köszönetet monjaak támogatásukért

Szabadi János, a Gróf Esterházy Kórház Jövőéért Alapítvány kuratóriumának elnöke arról szólt, közel 25 éve működik az alapítvány, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy segítsék a kórház fejlesztését, az eszközbeszerzéseket és ezáltal hozzájáruljanak a betegellátás minőségének javításához. Az alapítvány két pénzforrásból gazdálkodik, egyrészt az adó 1 százalékának felajánlásaiból befolyt összeggel, másrészt az egyéni felajánlásokból. Az elmúlt öt évben az 1 százalékokból közel 11 millió forint gyűlt össze, az egyéb felajánlások összege pedig 42 millió forintot tesz ki.
-Az idei évben az 1 százalékokból 2 millió 100 ezer folyt be az alapítvány számlájára, az egyedi felajánlásokkal együtt már jelentős összeget képvisel, ami lehetőséget ad arra, hogy hozzájáruljunk a kórház fejlesztéséhez, a gyógyításhoz szükséges eszközök beszerzéséhez.
A befolyt pénzről a kórház igényeihez igazodva a kuratórium dönt, az idei esztendőben például a gyermekorvosi rendelő kialakításához 2 millió 600 ezer forinttal járult hozzá az alapítvány, de az újszülött osztály, a sebészet, a kardiológia is részesült eszközbeszerzést támogató pénzforrásból.
Szabadi János köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult az alapítvány működéséhez.
-Nagyon jó érzés azt látni, hogy mennyien nyújtanak segítséget az alapítványon keresztül a kórháznak.
Szabadi János kuratóriumi elnök ismertette, mire fordították az alapítványhoz befolyó pénzt

Az egészségügyi intézmény főigazgatója azokat a pályázati forrásból és alapítványi pénzből megvalósított fejlesztéseket mutatta be, melyekkel az idén léphetett előre a kórház. Mint mondta, a nagy európai uniós beruházás után is folytatódtak a fejlesztések, ehhez a szaktárca is segítséget nyújtott olyan fejlesztési területekkel, amikre a korábbi beruházás nem adott lehetőséget.
-Vis maior támogatásból, közel 90 millió forintot fordíthattunk orvostechnikai berendezésekre, javítási munkákra és mobiliák beszerzésére. Ezen túl pedig textíliák vásárlására és munkaruha beszerzésére költöttünk a támogatásból. Azt hiszem ez utóbbi nagyon fontos, hiszen már régen nem volt alkalmunk arra, hogy dolgozóinknak munkaruhát vásároljunk, pedig ma már alapvető elvárás egy munkahellyel szemben, hogy a munkavégzéshez szükséges ruházatot biztosítsa.
Dr. Vörös Ibolya kiemelte azt a 3 altatógépet, melyhez dr. Kovács Zoltán államtitkár közbenjárásával jutott hozzá a kórház. A gépekre nagy szükség volt, viszont nagyon sok más egészségügyi intézmény is igényelt ilyen berendezéseket, így nagy segítség volt az államtitkár közbenjárása. Ennek az eszközfejlesztésnek a folytatásaként 3 lélegeztető gépet is kap a kórház, ezek beszerzési eljárása is folyamatban van.
-A konszolidációs pályázat keretében közel 50 millió forintos támogatásból napelemes rendszert alakíthattunk ki és ennek a projektnek a keretében tudtuk kicserélni a régi neonokat korszerű LED lámpákra. Mindez az energiahatékonyságot növeli és hozzájárul a gazdaságosabb működéshez - sorolta a fejlesztéseket.
Dr. Vörös Ibolya főigazgató az idei fejlesztéseket ismertette

A Gróf Esterházy Kórház Jövőéért Alapítvány mintegy 20 millió forinttal segítette a kórház korszerűsítését és fejlesztését - mondta el tájékoztatójában dr. Vörös Ibolya. Ebből a forrásból a kardiológiai ellátás, a gyermekellátás, a műtéti ellátás vált korszerűbbé és kialakítottak egy tankonyhát is a diabeteszes betegek számára, ami szintén nagyon fontos a kórház számára. A főigazgató kiemelte, a gyermekellátás fejlesztése során új szakrendelőt alakítottak ki, bútorokat vásároltak, számítógépet szereztek be, kialakítottak egy játszósarkot és bővítették az újszülött ellátás eszközparkját. Megemlítette, a gyermekellátást szolgáló szakrendelő faldíszeit egy kedves házaspár készítette, hogy kellemesebbé tegyék a környezetet a kicsik számára.
A főigazgató hangsúlyozta, minden segítség fontos, legyen az pénzbeli vagy felajánlott munka, és minden támogatást köszönnek, ami a kórházhoz érkezik.

Az ötórai teán három újabb adományt vehetett át a kórház alapítványa, melyet helyi gazdasági társaságok, közösségek tettek. A Norvég Feleségek Közössége 2 millió forintot ajánlott fel az intézmény javára, a karácsonyi jótékonysági vásár bevételét. A csoportot Annette Gohn-Hellum, a Nehéz Légiszállító Ezred parancsnokának felesége vezeti, mint megtudtuk, a norvég asszonyok szervezték a programot, de a SAC programban résztvevő mind a 12 nemzet - mintegy 50-60 feleség - részt vett a nemes kezdeményezésben. A közösség vezetője elmondta, nyolc éve szerveznek hasonló vásárt karácsony előtt és nem ez volt az első, hogy a kórház javára gyűjtöttek.
-Az idei évben főigazgató asszonnyal egyeztetve egy vénaszkenner vásárlását támogatjuk - közölte.
2 millió forinttal támogatta az alapítványt a Norvég Feleségek Közössége

A Pápai Vízmű Zrt. szintén 2 millió forinttal támogatta a kórházi alapítványt. Képviselőjük, Hollenczer Ferencné, a cég gazdasági vezetője érdeklődésünkre elmondta, a gazdasági társaság minden évben tesz felajánlásokat lehetőségeik figyelembe vételével. Tavaly is a Gróf Esterházy Kórház Jövőéért Alapítványt támogatták és idén is őket választották kedvezményezettnek.
-Az idén egy kicsit több lehetőségünk volt az adományozásra. Társaságunk számára fontos a társadalmi szerepvállalás, ezen belül is a helyi szervezetek, alapítványok segítése. A mostani felajánlás is jó célt szolgál, és ha nem is túl sok ez a pénz, hisszük, hogy ez a csepp is segít a kórháznak - fogalmazta meg stílusosan a gazdasági vezető.
A Pápai Vízmű Zrt.2 millió forintot ajánlott fel az alapítvány javára

A Bakonyerdő Zrt. is azok közé a cégek közé tartozik, melyek gyakran jótékonykodnak. Támogatják azokat a településeket, melyeknek határában az általuk kezelt erdőterületek vannak - ez 158 községet jelent -, de lehetőségeikhez mérten máshová is juttatnak adományt. Varga László vezérigazgató úgy érzi, nem volt nehéz döntés a kórház támogatásáról dönteni, felajánlásuk 500 ezer forintról szólt.
-Fontos a dolgozóink egészsége, és örülünk, ha minél jobb körülményeket tud nyújtani a kórház a betegellátásban.
A Bakonyerdő Zrt. is támogatja a kórházi fejlesztéseket

A találkozón részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, államtitkár is, aki köszöntőjében az összefogás jelentőségéről beszélt, és arról, hogy a magánszemélyek részéről érkező adó 1 százalékos felajánlása és a cégek, szervezetek adománya mind nagyon fontos a kórház számára. A politikus is köszönetét fejezte ki minden támogatónak, mint mondta, minden forint, minden felajánlott munka tovább javítja a pápai kórház körülményeit és hozzájárul a betegellátás színvonalának emeléséhez.
Dr. Kovács Zoltán az együttműködést és a támogatást méltatta

A köszöntők és adományátadások után jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel folytatták az estét a meghívottak és a kórház jelenlévő munkatársai finom sütemények és meleg tea társaságában.

Képek:


Címkék: kórház
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!