Csökkent a közlekedési balesetek száma


2017-12-11 17:58:50  | cikk: HuHa  | 


Csökkent a közlekedési balesetek száma főképe
Az év eddig eltelt időszakában több mint 10 százalékkal kevesebb közúti baleset történt a Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén, mint a múlt év hasonló időszakában - tájékoztatta a Városi Baleset-megelőzési Bizottság tagjait dr. Varga Balázs rendőr alezredes a ma délutáni munkaértekezleten. A közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta, a baleseti okok között még mindig a relatív gyorshajtás áll az élen, a második legtöbb balesetet okozó ok pedig az elsőbbségadás elmulasztása. Tájékoztatójából kiderült bár összességében jobb a baleseti kép, mint tavaly, ezt a pozitív változást árnyalja, hogy idén történt egy halálos kimenetelű baleset, tavaly pedig senki nem halt meg a járás útjain.
-A könnyű és súlyos sérüléses balesetek aránya megegyezik a múlt éviével. A balesetekben érintetteket vizsgálva elmondható, hogy főként gépjármű gépjárművel ütközött, egy esetben okozta a balesetet gyalogos. Az is elmondható, hogy a balesetek jellemzően a reggeli és a délutáni órákban történtek, a balesetek száma egyenesen arányos a forgalom nagyságával - ismertette. Az alezredes hangsúlyozta, a Pápai Rendőrkapitányság rendszeresen végez közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó ellenőrzéseket, az idén kiemelt figyelmet fordítottak az ittas vezetők forgalomból történő kiszűrésére, s ennek meg is volt az eredménye.
-Talán ennek is köszönhető, hogy az ittasan elkövetett balesetek száma csökkent az elmúlt évhez képest, ugyanakkor az is elmondható, hogy sokkal több ittas vezetőt szűrtünk ki, mint a múlt évben, tehát ezt az ellenőrzési formát továbbra is folytatni kell.
Az ülésen elhangzott, hétvégenként egy-egy rendezvény helyszínéhez kapcsolódva átfogó vizsgálatot tartottak a rendőrök a járás területén, ilyenkor valamennyi járművet ellenőrizték a szórakozóhelyhez vezető útszakaszon. Az ittas vezetők úgy tűnik, sosem fogynak el, ezen a hétvégén például három gépjárművezetőnél mutatott alkoholfogyasztást a szonda.
10 százalékkal kevesebb baleset történt idén - közölte dr. Varga Balázs

Császárné Elek Veronika, a kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója tájékoztatójában elmondta, az idei évben is arra törekedtek, hogy minden korosztályt megszólítsanak és felhívják a figyelmet a közlekedési szabályok betartásának fontosságára, a baleset-megelőzésre. Tartottak rendezvényeket az óvodákban, általános- és középiskolákban, de rendszeresen ellátogattak a nyugdíjas klubokba is. A Pápai Rendőrkapitányság ez évben is csatlakozott az országos kampányokhoz, a megyei kezdeményezésekhez és saját programjaik is voltak. Kiemelt rendezvényeik közé tartozott a KRESZ- feszt, mellyel az általános iskolák első osztályosait szólították meg, csatlakoztak az országos rajzversenyhez, melynek első helyezettje a Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területéről került ki, megtartották az általános- és középiskolásoknak szóló közlekedési és kerékpáros vetélkedőket, a középiskolásoknak szóló Három a gyilkos című előadássorozatot, a közlekedési szabályokra a Generációs délutánon is felhívták az idősek figyelmét, legutóbb pedig Mikulás napján osztottak közlekedésbiztonsággal kapcsolatos tanácsokat diákoknak. Idén először a motorosokat és segédmotor-kerékpárosokat is megszólították, nekik vezetéstechnikai tréninget tartottak a szezon elején, ami nagy sikerrel zajlott, így jövőre újra meg kívánják hirdetni a programot.
-Sikeres volt a novemberi kerékpáros emléktúránk is, amit a közúti balesetek áldozatainak emléknapján tartottunk, ezen főként a kerékpárosokra hívtuk fel a közlekedők figyelmét és együtt emlékeztünk a balesetekben elhunytakra - emlékeztetett az alezredes. Mint mondta, a felnőtt aktív korosztályt a legnehezebb elérni, őket az év jeles napjain próbálták megszólítani, így például nőnaphoz, halottak napjához kapcsolódva szerveztek akciót.
-Az országos kezdeményezések közül a legutóbbi a Látni és látszani kampány volt, mely december 8-ig tartott, s melyhez egy saját nyereményjátékot is kapcsoltunk - tájékoztatott Császárné Elek Veronika, hozzátéve, az akció keretében kevesen - alig féltucatnyian - éltek az ingyenes gépjárművilágítás-ellenőrzés és látásvizsgálat lehetőségével, a nyereményjátékban pedig még kevesebben vettek részt. A meghirdetett nyereménysorsolást azonban megtartották a VBB mai ülésén, a szerencsés nyertes Nagy László lett, akit hamarosan értesít nyereményéről a kapitányság.
Nagy László a szerencsés nyertes

Császárné Elek Veronika arról is szólt, az elmúlt hetekben zajlott útfelújítások során többször kellett rendőri jelenlétet biztosítani az érintett útszakaszoknál, hiszen a járművezetők egy része nem tartotta be a forgalomkorlátozásokat, tereléseket. Az alezredes reményét fejezte ki, hogy a következő év hasonló munkái idején legalább a pápaiak nagyobb odafigyeléssel közlekednek és elkerülik azokat az útszakaszokat, melyeket lezárnak az útjavítások miatt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!