Várakozzunk Jézus Krisztus eljövetelére! - Csak virtuálisan lobbanhatott fel a második adventi gyertya lángja


2017-12-10 21:33:58  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Várakozzunk Jézus Krisztus eljövetelére! - Csak virtuálisan lobbanhatott fel a második adventi gyertya lángja főképe
Az időjárás kifejezetten zord arcát mutatta ma délután, így a város adventi koszorúján csak virtuálisan lobbanhatott fel a második gyertya lángja. A Pápai Református Gyülekezet tagjai azonban hősiesen felvették a harcot az elemekkel és csodálatos, meghitt adventi hangulatot teremtettek a térre, a Gyertyafényes Advent című rendezvénysorozat második vasárnapján.
A város adventi programjának elsőként voltak részesei az Édenkert Pápai Református Óvoda apróságai, akik kedves műsorukkal melegséget varázsoltak a didergő emberek szívébe. Ezt követően a PRIZ zenekar ünnepváró műsora következett, melynek során a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő dalokat és bibliai igéket hallhatott a Fő téren összegyűlt közönség, akik a református gyülekezet tagjainak köszönhetően meleg teát és különféle süteményeket is fogyaszthattak.
S mivel a szél estére sem csillapodott, ifj. Márkus Mihály református lelkész a második adventi gyertyát csak virtuálisan gyújthatta meg, arra kérve mindenkit, hazatérve mindenki gyújtsa meg saját adventi koszorújának második gyertyáját. A várakozás időszaka kapcsán bibliai példát idézve ifj. Márkus Mihály emlékeztetett, az élet számos területén türelmetlenek vagyunk, amikor várakozni kényszerülünk. Olyan társadalomban élünk, amelyben a várakozás nem divat.

Ifj. Márkus Mihály református lelkész az adventi várakozásról szólt 

A bibliai idézetben szereplő őrök is várakoztak, várták a reggelt, figyelték, hogy mikor jelennek meg az első napsugarak az ég alján. A zsoltáros az őrök várakozásához hasonlítja az Istenre való várakozást. Így várjuk a karácsonyt is. Biztosak vagyunk abban, hogy eljön, de türelemmel várakoznunk kell rá. Az adventi várakozás nem más, mint várakozni arra, aki egyszer eljött már közénk, várakozni Jézus Krisztusra. Ma és az elkövetkező vasárnapokon is gyújtsunk gyertyát és örüljünk annak, hogy Jézus Krisztus eljött hozzánk.
Ifj. Márkus Mihály hírportálunk kérdésére elmondta, az évek során sokat változott az adventi program Pápán, de ők minden alkalommal fontosnak tartották, hogy megadják a módját - ha lehetőségük van arra, hogy a Fő téren énekeljenek, bizonyságot tegyenek, akkor megfelelő keretet adnak hozzá. A városban élők számára fontos a megállás lehetősége, az hogy elgondolkozzanak azon, hogy advent van. Ezt nem lehet egy tíz perces gyertyagyújtás keretein belül megtenni, ezért igyekeznek az erőforrásaikat megmozgatva valami többet adni a Fő térre kilátogató embereknek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!