Fodor Brigitta és Falaki Máté koncertje a Bartókban


2017-12-08 19:01:27  | cikk: ha  | 


Fodor Brigitta és Falaki Máté koncertje a Bartókban főképe

Egykori tanítványok adtak koncertet a Bartók Béla Zeneiskolában. Fodor Brigitta és Falaki Máté is féévi vizsgakoncertjére készül, enne főpóbáját tartották egykori iskolájukban. Fodor Brigitta Falakiné Piltman Erika tanítványí volt, aztán a veszprémi konziban tanult, jelenleg a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének harmadéves hallgatója. Mint mondta, ő már korán, általános iskolásként eldöntötte, hogy zenével szeretene foglalkozni, mindig jó példát látott maga előtt, remek mesterei voltak, így a zenetanári utat választotta. Fodor Brigitta nem szeretne koncertező művész lenni, úgy érzi, hogy inkább tudást szeretne átadni, nem áll közel hozzá a hangversenytermek világa. Szívesen tanít, jelenleg a pápai zeneiskola óraadója, vannak sikerélményei az oktatásban. A félévi vizsgája egy zongoraverseny volt, tanára, Várayné Szűts Katalin kísérte.

A vizsgakoncertek főpróbája jól sikerült

Falaki Máté útja nem volt ilyen egyenes vonalú. Csellózni Némethné Farkas Nóránál tanult, a Türr Gimnáziumban diákja volt és csak érettségi előtt döntött úgy, hogy a zenélést választja. Utána Budapesten a Szent István Konzervatóriumban tanult, majd felvételt nyert a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetébe. Most végez majd, Győrben tanít a zeneiskolában. Mint mondta, az a célja, hogy a növendékek mindig mosolyogva járjanak órára és öröm legyen számukra a zene. A vizsgadarabjai Arthur Honegger csellóversenyének 1. tétele, Bach D-dúr gambaszonátájának 1. és 2. tétele zongorakísérettel). A kamaradarab pedig Beethoven Op1. No.3. c-moll zongorás trió első tétele, Fodor Brigittával és Pataki Annával.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!