Dr. Kovács Zoltán a Jókai - napok rendezvénysorozatáról


2010-05-08 09:31:58  | cikk: Tóth Tamara  | 


- Nagy örömmel és megtiszteltetésnek vettük, hogy felkérték Pápa városát. Már nem az első felkérés volt Bóka István polgármestertől. A Parlamentben egymás mellett ülünk, azt mondtam neki, hogy erre Pápának fel kell készülnie. Kicsiben itt van minden, ami Pápa: elhoztuk a civil szervezeteinket, köztük az egyik legpatinásabb, legrégebbi szervezetünket, a Jókai Kört, itt van a Vadvirág Néptáncegyüttes, az utánpótlásuk a Rügyecskék, valamint a Pápai Huszáregyesület is. Ételeket hoztunk és részt veszünk a szombati Jókai bablevesfőző versenyen is.

A polgármester úgy véli, a két város, Balatonfüred és Pápa között jó kapcsolat volt eddig is, hiszen Jókai Mór emléke régóta köti össze őket és megegyezik mindkét város kulturális indíttatása is.

- Gazdaságilag egész más karakter Balatonfüred, hiszen Balaton parti város. Pápa pedig főleg agráriumból, élelmiszer-feldolgozásból élő kisalföldi város, de ez kibővíthető és nem összeegyeztethetetlen, jó példa erre ez a rendezvénysorozat is.

Dr. Kovács Zoltán hozzátette, időhiányában most csak átfutotta a pénteken nyílt Jókai Emlékházat és Múzeumot, de tervezi, hogy a közeljövőben visszatér és nyugodtan, két-három órát szentel a felfedezésére, megtekinti a múzeum kínálta kincseket, mindent alaposan végig szeretne nézni.

Kapcsolódó cikkek:


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!