Az élen telel a Kilián DSE


2017-12-04 18:10:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az élen telel a Kilián DSE főképe

A középmezőnyben tanyázó Ősi ellen zárta az idei megyei első osztályú női kézilabda bajnokságot a Kilián DSE csapata. Koncz János tanítványai a két pont itthon tartásával egyrészt tovább őrizhették volna több mint egy éve tartó veretlenségüket, másrészt a nyolccsapatos mezőny élén telelhettek volna. Bizonytalanul, sok hibával játszott az első félidőben a hazai csapat, ennek ellenére ötgólos előnnyel mehetett pihenőre. A szünetben a hazaiak edzője rendet tett a fejekben, aminek a játéktéren, ennélfogva az eredményjelző táblán látható jelei is voltak a folytatásban. 19-14-es első játékrész után közel tíz perc alatt megduplázta előnyét a Pápa, amivel eldőlt a két pont sorsa. A 48-23-as végeredmény azt jelentette, hogy Györkös Hannáék idei mérlege tíz mérkőzésen kilenc győzelem és egy döntetlen. A góllövőlistát ráadásul szintén egy pápai játékos, Pődör Patrícia vezeti, aki az eddig lejátszott találkozókon összesen 105 gólt lőtt.
- Nehezen vettük fel a meccs ritmusát, az első félidőben nem voltam elégedett a látottakkal - értékelt az év utolsó meccsét követően Koncz János. - A második 30 percre aztán látható javulás következett be, és sima lett a vége. Idén történt meg velünk először a csapat megalapítása óta, hogy nemcsak az ellenfelekkel, hanem az esélyesség terhével is meg kellett küzdenünk, amit a lányok hol jobban, hol nehezebben kezelnek. Örömmel töltenek el bennünket az elért eredmények, megyünk tovább, célunk, hogy az alapszakasz után bekerüljünk a final fourba, ott pedig már bármi lehet.

Kilián DSE - Ősi 48-23 (19-14)

Pápai gólszerzők:
Györkös Hanna 12
Pődör Patrícia 10
Nagy Zsófia, Bolla Enikő 8-8
Szabó Hanna, Tóth Nikolett 3-3
Radics Nikolett, Esztergomi Stella 2-2

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!