Borsosgyőrött járt a Mikulás


2017-12-04 07:53:55  | cikk: Babos Petra  | 


Borsosgyőrött járt a Mikulás  főképe
Zsúfolásig telt vasárnap délután a borsosgyőri művelődési házban, hiszen a falu apraja-nagyja összegyűlt, hogy együtt ünnepelje a gyerekek egyik legkedvesebb ünnepét, a Mikulást.
Máté István, a településrész önkormányzati képviselője kérdésünkre elmondta, a borsosgyőri településrészi önkormányzatnál már hagyomány, hogy Mikuláskor megajándékozzák a faluban élő gyerekeket, idén több mint 110 kisgyermeket lepett meg a Nagyszakállú. A Mikulás-csomagot ebben az évben is a részönkormányzat finanszírozta.
A Takácsi Tündérkert Bábszínház zenés műsora után meg is érkezett hatalmas zsákjával a Télapó, akinek a gyerekek énekeltek, a legbátrabbak pedig verset is szavaltak.
A településrészen közös karácsonyi ünnepséget is szerveznek a falu közösségének december 17-én, szombaton 16 órától.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!